Az ellopott Haza
Kolozsi Péter, 2011. szeptember 27.
Gyerekkoromban mindig arról álmodoztam, hogy nagy magyar elődeim nyomdokain haladva felnőttként én is hasonló nagy és nemes tetteteket viszek végbe, hazám felemelkedésének hű szolgája leszek, teljes szívvel és lélekkel. Ehhez igyekeztem – képességeimhez mérten – a lehető legtöbb irodalmat elolvasni, e cél eléréshez legfontosabb tudást megszerezni.
Áhítattal, meghatva tanulmányoztam a magyar történelem fényesebb korairól szóló írásokat. Csodáltam és oly közel éreztem magamhoz az Árpádok évszázados tündöklését, Nagy Lajos, Mátyás király országának nagyságának erejét, és mélységes düh és fájdalom dúlt bennem, amikor az utóbbi évszázadok szerencsétlenségeire gondoltam.
A felnőttkorba érve, bár a fiatalos hév alábbhagyott, de annyi nyomot hagyott bennem, hogy jogi és államtudományi pályára készüljek, amellyel talán a közéletben (politikában) is érhetek valamit. Az egyetem nem kevés anyagi és egyéb erőforrásokat követelt, de vakon és naivan hittem abban, hogy talán most eljött az idő, végre elindulhat a XXI. századi viszonyok közötti „harc”.
Önként csöppentem bele a magyar politikai élet sodrásába. Rengeteg időt, munkát és persze nem kevés anyagit fektettem be, azért hogy teljesítményemet elismerve jómagam is lehetőséget kapjak a szárnyaim próbálgatására, hogy végre elindulhassak a hosszú és nehéz úton.
Ahogy telt az idő, megismertem a teljes magyar politikai élet kulisszák mögötti mocskos valóságát. Az addig tiszteletreméltónak vélt csillogó politikusok egyre inkább a folyóban rángatózó üres PET palackokra kezdtek hasonlítani. Keserűséggel és döbbenettel tapasztaltam azt a töménytelen hazugságot, kétszínűséget, kapzsiságot és nem utolsó sorban embertelenséget, amely szinte kötelező személyiségkellék a hazai viszonyok között.
Csak nagyon kevés olyan emberrel, „politikustárssal” találkoztam, akinek közel állt a motivációja, az eszközrendszere az enyémhez, ezeknél a közös az volt, hogy évek óta víz alatt tartotta őket az elit. Ezeket az embereket gúnyos vigyorral, taktikázással szerelték le, lehetetlenítették el. A jó szándékok, jó ötletek rendszerint elvéreztek a politikai maffia mészárszékén.
Mint egy hatalmas pofon úgy ért engem a felismerés, hogy egyszárnyú, egylábú fehér holló vagyok, mindazon álmok, amiért így vagy úgy éveket gürcöltem hiábavaló áldozat volt. A papucsállatka szintre lebutított választók úgy is arra szavaznak, akik nagyobbat füllent a Való Világ közötti reklámban. Magyarországon a demokrácia kifejezés ilyen intellektuális színvonalon szerintem csak egy üres frázis. Egyre inkább neofeudalista államra kezd hasonlítani, amelynek alapja nem a föld, hanem a pozíciók hűbéri piramisa. Milyen demokrácia az, ahol pl. nyilvántartást vezetnek a pártközpontokban a szavazók politikai nézeteiről (Pl. Debrecenben)?!
A társadalmat, közéletet megfertőző balkáni mentalitás fényévekre repítette az országot és annak gazdaságát a nyugati jóléti életviszonyok lehetőségétől.
A személyes vonatkozásra visszatérve, miután a munkahelyemen is hasonló, az országra jellemző jelenségeket tapasztaltam, egyszer és mindenkorra betelt a pohár. Nem vagyok hajlandó tovább ilyen körülmények között Magyarországon élni és dolgozni. Nem engedhetem meg tovább, hogy semmirekellőkre, korrupt politikusokra költsék a súlyos adóforintokat, amiért természetesen az ember nem kap semmilyen használható szolgáltatást, mint például minőségi egészségügy, járható utak, közbiztonság, biztos nyugdíj.
Ez a felelőtlen politikus generáció ellopta a fiatal éveimet és a Hazát, ahol annak idején még oly szép jövőt terveztem. Mára egy élhetetlen, kisemmizett, lesüllyedő lélekvesztő lett, ahonnan mindenki menekül, aki teheti.
Néhány hónapos ausztriai munkát követően azt javaslom, hogy aki tudja elfogadható szinten az adott nyelvet, ne habozzon és vágjon neki a világnak, különösen akkor, ha fiatal. Nem csak az emberi élethez méltó pénzkereseti lehetőség miatt, hanem azért, hogy szembesüljön a példaértékű életkörülményekkel és mentalitással, ami nálunk már talán ki is halt. Errefelé megbecsülik azt, aki dolgozni akar, nem úgy mint otthon. Mindig együtt érzően, sajnálkozva ráznak kezet az emberrel, ha kérdezik honnan jöttem.
Hogy mi lesz Magyarországgal? Nekünk Mohács kell! Lassan itt is van. Isten elfordította tekintetét hazánkról, talán nem is véletlenül. Hosszú éveken keresztül hiába magyarázták sokan, hogy igazi reformok kellenek, amíg nem késő, mert később fájdalmas lesz. Nem történt semmi. A felelősség szerintem egyértelműen megállapítható!
Ha egyszer eltakarodnak az OV típusú skizofrén alakok a politikából, és ha végre egy olyan objektív szakemberekből álló formáció jelenne meg a palettán, akik nem babkonzervekkel akarnak választást nyerni, egy ilyen mellé oda lehetne állni. Kérdés, hogy egyáltalán van-e még 10 db. igazi, független szakember Magyarországon?!
Kelt egy szép őszi délutánon, Jagermooson.
A hazugság kétharmada
Kolozsi Péter, 2010. június 05.
Már lassan két hónapja döntött a „többség”, hogy a „fiatal” demokraták és fantompártjuk a KDNP fogja az ország irányítását, pontosabban uralmát a kezébe venni. A nyolc év elhibázott és ellehetetlenített kormányzása után, mint a Bódva úgy öntötte el a 226 db. fideszes képviselő a Parlament padsorait. tovább>>
A 8 éve felállított kommunikációs stratégia óraműpontossággal működött. A maximálisan magyarosított és lebutított kampányok színvonalának tükre lesújtó képet mutat a magyar társadalom demokrácia felfogásáról, világképéről és már bocsánat, de egyáltalán értelmi képességéről. Az összképben elevenen és dominánsan él a szocialista rendszer nosztalgiája és igénye, amelyet Orbán Viktor elméletileg antikommunista fidesze nagyon ügyesen kielégített.
Emlékezetes Orbán Viktor óriásplakátja, amelyről sokak szerint is egy XXI. századi pártfőtitkár tekint a semmibe.
Egy nyolc éven át gyűlölködő, kivonulgató, nem az ország érdekéért hangoskodó ellenzéki politizálást egy fejlett demokráciában a választók nem honorálnak kétharmaddal, sőt!
Egy normális és demokrata párt nem valami/valaki ellen, hanem valamiért pozícionálja magát. A Fidesz az utóbbi években nem csinált semmit, csak gyurcsányozott és demoralizálta a közhangulatot, amely sajnos beszivárgott a társadalom legkisebb egységeibe is. Nem mellékesen, nem az ellenfelek meggyőzésével, hanem az ellenfelek felszámolásával foglalatoskodott. Közben „jó demokrata” pártként folyamatosan építette az agymosó gépezetét, azt a sajtó –és média birodalmat, amely sajnos a következő időszakban totális befolyásra tehet szert.
A lufikommunikáció a választások óta sem sokat fejlődött. Ahhoz képest, hogy már a választási kampány előtt illett volna nyilvánosságra hozniuk a konkrét elképzeléseket, a szóvirágokon kívül még most sem lehet tudni semmit, hogy mit is akarnak kezdeni az országgal strukturálisan. A közjogi (választójogi) reformok bár fontosak, de önmagukban csak kirakatjellegűek, ráadásul valójában a Fidesz hatalmi bebetonozását szolgálják. A kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadásának időzítése szinte provokatívan amatőr. A napokban láthattuk, hogy ez az erőlködő és az ígéretek megvalósíthatatlanságát igazolgató lufikommunikáció élesben milyen károkat tud okozni a magyar adósoknak, és európai barátainknak (államcsőddel való riogatás). De úgy tűnik, hogy a Fideszt érdekli a legkevésbé. Ennek a társaságnak is minden jel szerint a hatalom és a politika egyszerűen csak egy jól fizető szerepjáték.
Persze számomra is nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz nyeri meg a választásokat, és hogy ennek be is kellett következnie, de hatalmas felelőtlenségnek és hibának tartom, hogy a „többség” megadta nekik a kétharmadot, és ennyi ember nem ismerte fel ennek a veszélyét. A kétharmados többség olyan, mint a 200 milliós luxusvilla, becsületesen nem lehet megszerezni. Egyértelműen méltatlannak tartom őket a totális hatalomra és félek, hogy hamarosan a kettős mérce országa leszünk; a fideszesekre nem fog vonatkozni a törvény, mert nem lesz, aki számon kérje rajtuk. Ez lehet valójában az új arisztokrácia!
Szomorú vagyok, hogy ide jutottunk, hogy egy ezer éves államisággal rendelkező nép és mégis képtelen magából kitermelni az értelmes és őszinte, a nemzetet nemcsak szavakban szolgáló politikai erőket. Sajnos igazi demokratákra, államférfiakra manapság nincs igény, csak színészkedő nagyotmondókra.
Olyan hazában akartam élni, ahol nemcsak egyféle igazság létezik, ahol az értelmiség (ha egyáltalán létezik még ilyen) nem egzisztenciálisan megvett káderekből áll, hanem alkotó, gondolkodó és nyitott gondolkodású emberfőkből. Ehelyett a bulvár, a gagyi és a lehülyítettek országa lettünk.
Gratulálok magyarok!
Kis magyar bolhacirkusz
Kolozsi Péter, 2010. április 05.
Elkezdődött a végső visszaszámlálás, jövő hét vasárnap kiderül, hogy a választó kinek a fejét küldi porba, vagy éppen kinek ád piszkossárgán fénylő glóriát. Bár előtte sem voltak illúzióim, mindenidők legüresebb kampányán vagyunk lassan túl. Dől a politikai humbuk jobbról-balról, levegő masszírozós színvonalú beszédek csak úgy röpködnek a tavaszi szélben, közben a fizetett idomárok lelkesítik a szotyizó közönséget.
tovább>>
A hatalmas narancssárga sátorban már négy éve pereg a dob, hogy hamarosan jön a nagy varázslat, amit mindenki vár, amiért mindenki sokat fizetett. Közben újabb érdeklődők érkeznek, hallván, hogy itt „hamarosan” csoda fog történni, gondolták itt az idő betérni. A kihagyhatatlan ajánlat oszlopban többek között ezt olvashatjuk: „ezentúl csak tőlünk nyerhet munkahelyet!”. A nagy attrakcióig egy valószínűtlenül ronda, hosszú szőrű ősember tartja fenn a közönség érdeklődését jövőbelátó történeteivel. Külseje bizonyára J. K. Rowlingot is megihletné. Persze emellett idomított állatok is bemutatják halálukig játszandó műsorszámukat.
A narancssárga cirkusz igazgatója a hosszú évek alatt alaposan beletanult a szakmába. Ó örökölte ő a rafkós észjárást! Rájött, hogy nem kell itt semmi különöset csinálni, elég csak sokat hadoválni mindenféle szép dolgokról, úgy, hogy lehetőleg ne részletezzen semmit. A nézőket nem érdeklik az „apróságok” elég nekik a show és az ingyen szotyi. Közben időnként nem árt a szomszéd sátor cövekeit az előadás alatt kihuzigálni, állatait időként megmérgezni. Mit számít ez, manapság belefér még ez az úriemberségbe! Egyébként is minek tényleg egyenes embernek lenni, errefelé csak posztumusz szokás azt elismerni. Itt elég csak annak látszani.
A narancssárga sátornál is hangosabb az a sátor, amelyiknek a tetején egy kettős kereszt díszeleg. Bent honfoglalás-kori hangulat és „illatok”, na meg a tomboló tömeg, mint egy fekete lyuk nyeli a fényt, ami egy közelről nem is olyan szép asszony szőke hajáról szóródik a légtérben. A nő csak „mondja” a magáét, hogy mit az nem is fontos, csak az, ahogyan mondja. Egy gondolatát elkapom; Isten, megteremté az embert; Ádámot és Évát, akik természetesen magyarok voltak, boldogan éltek, míg meg nem jelentek a zsidók, erre óriási fújolás. A sátor további programjai között szerepel még a cigányszelídítés, parlagfűszedő verseny, kötélhúzás hazaárulókkal, azaz a huza-vona, és egyéb érdekességek. Ez a sátor is igen nagy népszerűségnek örvend, köszönhetően a színvonalas előadásnak.
Igencsak bosszankodik emiatt a narancssárga sátor hoppmestere, hiszen ha mégsem sikerül a nagy mutatványa, kis szellőztetéssel hamar a kettőskeresztes sátorban terem megélhetésének forrása.
Valahol a gazban rogyadozik a hajdan szebb időket megélt piros sátor. Lasszóval kell elrángatni a közönséget a tévé elöl, már nehéz a brazil sorozatokat is überelni. A maradék nézőközönség kedvéért nyikorgó mozgólépcső visz le a kongó nézőtérbe. Közülük többen a mutatványosok közé akarnak leülni, összekevervén a porondot a nézőtérrel, mintha ők többen lennének.
Nemrégiben nagyon bukott az előadás, semmi sem sikerült szinte egyszer sem. Volt hozzá tehetségük, persze rásegített a narancssárga sátor führere is. Égett az egész társulat, mint a Reichstag, de szerencsére önkritikát gyakoroltak. Most már a majmot ugratják, a korábbiakat meg ráfogják a nyuszira. A díszlet és a program mit sem változott.
Nemrégiben egy újabb társulat kezdett szélsebesen sátrat építeni magának, míg szezonja van. Mivel nekik jegyáras bevétel nem nagyon lehet, elméletileg nem lehet más választás, minthogy a lézengő potenciális közönségtől igyekeznek összeszedni a sátorravalót. Annak ellenére, hogy üde színfoltja lehetne e cirkuszi sokadalomnak, máris kilóg a lóláb. Vajon honnan van e szinte fantom társulatnak ennyi sátorravalója, és plakátravalója? Biztosan nem adományokból. Vagy ez már a mutatvány része? Akkor így már ismerős!
Központi helyen, jobb híján rozoga pulpitus mögül egy okos bajszos ember prédikál. Még jókora bajsza sem takarhatja el a mögötte állandóan egymás torkát szorongató társulatának látványát, amely csak egy-egy hangos „csönd legyen”-re halkul el.
Sok-sok nyárral ezelőtt színvonalas előadásokat produkáló társulat működött. Azonban az egykori zöld sátor már a múlté. A narancssárga sátor főbohóca különösen nagy figyelmet fordított a zöld sátor közönségének és társulatának a felszámolására. Mivel végül se ló, se szamár, se sátor nem maradt, a szőke primadonna és időközben Júdássá mutálódó tanácsadója szerződtették a Bajszost. Ez még nem is lett volna baj, de később az elszállt reményű, szabadúszó retkes bandát is, amely bepiszkolta a bajuszt is retkesen. Talán végzetes hiba volt.
Ettől függetlenül azt mondom, hogy a Bokros nem cirkuszba való…..
Kár lenne érte!
Magyarország, 2010. áprilisa
Közéletünk rákos daganatai
Kolozsi Péter, 2009. október 31.
Az utóbbi napokban a két országos kereskedelmi rádiófrekvenciája körüli botrány borzolja a kedélyeket, teljes joggal. Végre egyértelműen és mindenki (?) számára láthatóan, mintegy hatalmas jéghegy csúcsaként került a felszínre a magyar politikai elit valódi arca. Az az évek óta a sötét mélységben folyó pártmutyizás, amelyről csak innen-onnan lehetett némi homályos információt szerezni. tovább>>
Nyilvánvalóan nem a Sláger -, illetve a Danubius Rádió megszüntetése itt a szomorú üzenet, hanem az a gerinctelen összeborulás, amely a színfalak előtt sosem látott jelenet volt ezelőtt. A Fidesz és MSZP telhetetlenségének köszönhetően, egy egész ország győződhetett meg arról, hogy hogyan lehet mindenkit hülyének nézni, beleértve az érintett nemzetközi médiabirodalmakat is, amelyek gondolom jókora összegeket invesztáltak már a pártok „meggyőzésére”.
Ez az eset megmutatta, hogy eddig drámaian megjátszott ellentét csak egy hatalmas kamu, jó nagy és tartós gumicsont. Mintegy rosszindulatú rákos daganat, úgy élősködik az országon a sok ingyenélő politikus, és félő, hogy az ország lassan belehal ebbe a szörnyű állapotba.
Ha a hasonlatot tovább folytatom Orbán Viktor és kádereinek következő regnálása, amely már szinte biztosan elkerülhetetlen, egy durva kemoterápiához lesz hasonlítható. Félő, hogy azt a „hibát” mégegyszer nem követik el, azaz, hogy egyáltalán esély legyen a megbuktatásukra. És hogy a szervezet (amely itt a magyar demokrácia szinonimája) túléli-e, arra egyre kevesebb esélyt látok. Mindenestre nem elképzelhetetlen, hogy Orbán lesz Közép-Európa Lukasenkoja.
A cél nem más, mint a végletes orwelli agymosás, amellyel még hosszú ideig bebetonozhatja magát az a megújulásra képtelen politikus generáció, akik csak annak köszönhetik magasra ívelő pályájukat, hogy anno (rendszerváltás idején) jó helyen és időben voltak. Persze időközben több pénzügyi holdudvar is megvásárolta őket, amelyeknek ezer szállal lettek az lekötelezettjeik, és amelyeknek köszönhetően mára már a politikai maffia kifejezés sem túlzás a magyar közéletre. Emellett felvásárolták, megfélemlítették a magyar „értelmiség” jelentős részét, illetve folyamatban van az újabb generáció kitenyésztése. Számomra a leggusztustalanabb jelenség az egyes egyházak (pl. református) lefekvése és bemocskolódása, ezzel sok jóhiszemű ember szemében szentesítvén a valójában erkölcsileg vállalhatatlan klientúrát.
Milyen ország az, ahol a politikai pártokhoz és pénzembereihez köthető vállalkozások leküzdhetetlen előnyt élveznek az adófizetők pénzének újraosztásakor (pályáztatás)? Milyen ország az, ahol pl. egy közigazgatási állást nem rátermettség, hanem a politikai hátszél alapján ítélnek oda? Miféle ország az, ahol a politikai elit és a gazdasági élet kontraszelektál, és ahol a gazembereknek áll a zászló? Minden csak demokratikus nem!
Az ilyen ország egy hosszú időre kódoltan vesztes ország marad, hiszen ez a politikai klientúra már számtalanszor bebizonyította, hogy a mindenkori pártérdek magasabb rendű, mint az ország érdeke. Azt hiszem nem kérdés, hogy szinte minden párt kiállította magáról a bizonyítványt. Egyik kutya, másik eb.
Véleményem szerint a 2010-es választások történelmi lehetőséget hordoznak magukban. Konkrétan azért, mert talán az utolsó esély arra, hogy nemet mondjunk az egyre torzabb képet nyújtó értékrendszerben kiüresedett maszlagra. Bár ugye a választók jelentős része értelmileg menthetetlen, de az egyre növekvő elégedetlenség most még nem is sejtett pofonokat adhat a jövőt felélő politikai osztálynak. Nyílván ez többféle módon nyilvánulhat meg, például intő formája az egyfajta polgári engedetlenségből (passzivitásból) fakadó érvénytelen országgyűlési választás, és annak társadalomformáló következményei...
Ha valami hasonló nem fog bekövetkezni, akkor egy-két év és a fideszes WC-ben Lendvai Ildikó képébe törölhetik a feneküket és fordítva. Közben pedig még több értékesebbnél értékesebb (diplomás) fiatal fogja itthagyni ezt a méltóbb jövőképet nyújtani képtelen országot. Ezzel még kevesebb esélyt adva a megváltó változás, és talán egy új rendszerváltás bekövetkezésének. Vészesen fogy a türelem!
A kapitalizmus zsákutcája
Kolozsi Péter, 2009. augusztus 30.
Sokat halljuk napjainkban, hogy világgazdasági válság van, cégek sora megy csődbe, munkahelyek ezrei szűnnek meg, számtalan hitel dől be, újabb és újabb megszorításokat vezetnek be. Ezt az egész rémtörténetet a nemzetközi pénzügyi szervezetek igyekeznek előre nem várt, meglepetésszerű krízisnek beállítani, és most IMF és egyéb hiteleken keresztül a megmentő jótündér szerepében tetszelegni. tovább>>
Az iraki háború kirobbantása óta egy szót sem hiszek el az amerikai és egyes európai országok által ontott szóvirágból, amelyek az általuk kreált nemzetközi terrorizmus réméről zengtek és miközben a világbékéről és demokráciáról papoltak, a valóságban legújabbkori közönséges gyarmatosítás folyik. A tőkének kellett Irak szűz területe, de legfőképpen a hatalmas mennyiségű kőolaja. Méghogy demokrácia! A kapitalizmusnak nem cél a demokrácia, hanem eszköz a korlátlan, határok nélküli egyetemes tulajdonjoghoz és profithoz. Például az általános választójog is a fenti célt szolgálja, egyszerűen fogalmazva kevesebb az okos ember, mint a buta, akiket könnyedén be lehet idomítani.
A kapitalizmus ez én felfogásomban már nemcsak egy közgazdasági rendszer, hanem egy elfajzott, telhetetlenné vált, az emberek gondjaira érzéketlen, totális világhatalomra törő személyek, pénzügyi körök és gazdasági társaságok működésének játékszabálya.
Makroszinten nézve, a szabad verseny, kereslet-kínálat egyensúlya napjainkra elméleti kategóriává váltak, hiszen a nagy befolyással (sok pénzzel) rendelkező pénzügyi körök mesterségesen képesek saját érdeküknek megfelelően deformálni a piacot. Elég csak arra a példára gondolnunk, ha egy kisvárosba egy „multi” beteszi a lábát, hasonló profilú kisvállalkozások sora fog tönkremenni, hiszen bolhákká válnak az elefánt mellett.
Visszatérve a világválságra, nem lehetetlen, hogy ez (is) a nagytőkések által mesterségesen, a rendelkezésükre álló hatalmas mennyiségű pénz kivonásával, valamint átrendezésével keltett hullám, amely nem szolgál egyebet, csak számukra még nagyobb profit elérését.
Gondoljunk csak bele, mekkorát estek a piaci árak a gazdaság minden területén (pl. tőzsde, ingatlanpiac stb.)! Nem más ez, mint a piacok újrafelosztása, és megszerzése a válság előtti árnál sokkal olcsóbban. Tehát még inkább koncentrálódik a tőke egy szűk kör kezében, amely még nagyobb globális hatalmat is jelent.
Régi recept, hogy az IMF-en keresztül történik a vadászmező kiszélesítése, hiszen a nehéz helyzetbe került, vagy kényszeríttet országok politikai elitjei csúszva-mászva esedeznek a totális piacnyitás feltételével folyósított milliárdokért, persze nem a hazájukért teszik mindezt, hanem saját politikai túlélésükért.
Az is láthattuk, hogy Brüsszelben a tőke szabad áramlásának alapelve nagyobb becsben van tartva a Sólyom Lászlóénál. Az EU ennek a fentebb emlegetett pénzügyi összeborulásnak ugyanúgy részese, és inkább egy gazdasági unió, mint szellemi, kulturális, politikai értelemben vett egység.
Miért viszi (vitte) a világot zsákutcába a kapitalizmus? Mert igazságtalan, embertelen, és jövőfelélő.
Igazságtalan, mert hatalmas vagyoni különbségeket eredményez, amelyek egyre inkább hatványozottan és szélsőségesebben jelentkeznek. A Föld javaiból arányosan csak keveseknek van módja részesülni, pedig a Föld egyetemlegesen minden lakójáé.
Embertelen, mert ahol a pénz az úr az emberi értékek elvesznek. A farkastörvények világa az önző és gátlástalan személyiségeknek kedvez, „felemelkedést” rendszerint csak nekik biztosít.
Embertelen, mert a kapitalizmus képtelen mindenkinek munkát, saját otthont biztosítani, amelyeket alapvető emberi lételemnek tartok. Ráadásul emlékeztet a rabszolgatartó, illetve feudális társadalomra, a kapitalizmusban a függőségi viszony a tulajdonjog koncentrációban, a hitelekben, az értelmi leépítésben stb. érhető tetten. A kapitalizmus egy életen át dolgoztat aprópénzért más hasznára, hogy 60-65 évesen roncsként, betegen visszakapd a szabadságodat, ha egyáltalán megéred.
Embertelen, mert a kapitalizmus a fogyasztó embert szereti és nem a gondolkodót, pedig az embert az utóbbi képesség tette naggyá.
A legtragikusabb tulajdonsága, hogy jövőfelélő, mert inkább kockára teszi a Föld élővilágának (emberiségét is) létét, minthogy alapvetően változtatna tisztán profittermelő mentalitásán. Az emberek nagy része nem a Földön él, hanem a média, reklámipar által kreált fiktív világban, ahol látszólag minden szép és minden jó. Ráadásul az emberiség abban a sznob tévelygésben nyugtatja magát, hogy ura a Földnek, amely nyilvánvalóan csak illúzió. Ez effajta tudatlan, közömbös mentalitás is a fogyasztói társadalom torzszülöttje. Szokták mondani: „Isten nem ver bottal”. Fájdalmas ára lesz annak, hogy az emberek nem képesek megérteni, hogy a Föld további hasonló mértékű terhelése hamarosan beláthatatlan következményekkel FOG járni.
Annyira nincs fenntarthatóbb és igazságosabb gazdasági rendszer, minthogy nincs a kőolajnak alternatívája! Az ember sokkal fantasztikusabb és tehetségesebb lény, minthogy fogyasztógéppé, a pénzhajhász robot szerepébe kényszerítsék. Ne hagyjuk magunkat hülyének nézni, és szerintem érdemes bojkottálni a köztudottan kizsákmányoló, éhbérért foglalkoztató, szeméttermelő cégeket, mindannyian jobban járunk, ha az egészségesebb hazai termékeket preferáljuk.
Őszintén hiszem, hogy egyszer eljön az idő, amikor az embert nem anyagi helyzete alapján fogják megítélni, tud érvényesülni, hanem valós emberi értékei alapján.
Miért éppen a Nagyerdõ?
Kolozsi Péter, 2009. július 18.
Sokak legnagyobb megdöbbenésére az eddigi Vekeri-tavi helyszínt lecserélve, az idén a debreceni Nagyerdő területén rendezik meg a hamarosan kezdődő Campus Fesztivált. Az alábbi gondolatok annak ellenére (vagy éppen azért) kívánkoztak ki belőlem, hogy jómagam is zenekedvelő fiatal vagyok, azonban vannak dolgok, amelyek mellett jóérzésű, felelősen gondolkodó ember nem mehet el. tovább>>
Többek között engem sem nyugtatott meg a szervezők egy héttel a rendezvény előtt, a környék lakói részére postázott tájékoztató levele, amelyben képletesen szólva már csak fűt-fát nem ígértek meg, már azért sem, mert az talán a fesztivál végére nem marad.
A lényegre térve hihetetlen felelőtlenségnek tartom azt, hogy Debrecen egyetlen természeti kincsét, a Nagyerdőt és közvetlen környékét ilyen veszélynek teszik ki. Lássuk konkrétan. A szervezők közel 40 ezer (!) látogatóra számítanak. Azt hiszem, nem nehéz elképzelni, hogy ekkora tömeg viszonylag kis területen (Nagyerdei Stadion és környéke) 5 napon keresztül akaratlanul is mekkora kárt tud tenni. Elég csak abba belegondolnunk, hogy nem mindenki tud a szállásért fizetni, ezért félő, hogy sokan majd egyszerűen betelepülnek az erdőbe. De említhetném a hatalmas mennyiségű szemetet, a kriminalizációt stb.
Ez még a „kisebbik” probléma. Teljesen nyilvánvaló tény, hogy a fesztiválok sajátja az állandó és hatalmas hangzavar, amely nem áll meg a rendezvények kijáratánál. Valójában ez az a momentum, amely már erkölcsi aggályokat is felvet. Egyszerűen hihetetlen, hogy egy 5 napos fesztivált hogyan engedélyezhetnek a város szinte egyetlen rekreációs helyszínén egy idősek otthona, egy klinika, egy temető, és nem utolsó sorban egy állatkert stb. közvetlen (!) közelében. Kósa Lajos, a „szuperintelligens” debreceni polgármester a fenti felvetésre úgy reagált, hogy nagyon sajnálja, de az állatokat nem kérdezték meg….
Persze nemcsak az állatkert lakóit nem „nyilatkoztatták”, hanem a környék jelentős részben idős lakóit sem.
Természetesen a helyszínválasztás egyáltalán nem véletlen. Mindenki tudja, hogy a fesztiválszervezés általában hatalmas üzlet, másrészt elég csak abba belegondolnunk hány szórakozóhely, szálloda stb. található a Csónakázó-tó környékén, amelyek tulajdonosai a fesztiválnak köszönhetően extraprofitot tehetnek zsebre. Egyébként is, már többször bebizonyosodott, hogy a debreceni városvezetés érdekrendszerében ezen üzleti érdekek sokkal többet nyomnak a latban, mint a természeti környezet védelme.
Bízom abban, hogy ez lesz az első és utolsó nagyerdei helyszíne bármiféle hasonló, nagyobb szabású fesztiválnak, és azokat a jövőben arra alkalmas területre szervezik. Hiszem ezt úgy, hogy nem a fesztiválozók és a „nyitott város” ellen beszélek. A debreceni nem „fesztiválozós” polgárok nevében kérem a szervezőket és a résztvevőket, hogy valóban tegyenek meg mindent a Nagyerdő védelme és a közelében élő, pihenésre vágyó lakosok nyugalma érdekében.
A válság választása
Kolozsi Péter, 2009. június 11.
A múlt hétvégén Európa és benne Magyarország is választott, hogy kik képviseljék hazánkat az Európai Parlamentben. Az alábbiakban a meglátásaim szerint értékelném a sokszereplős viadal kimenetelét. A választási eredmény akár egy szociológiai értékelést is megérne, hiszen olyan következtetésekre, helyzetelemzésre juthatunk, amelyből már a jóslás kategóriáját elhagyó jövőképet is vizionálhatunk. tovább>>
A választás summája nem túlságosan rózsás. Talán utolsó figyelmeztetés a hosszú évek alatt beidegződött, a valóságtól, a hétköznapi emberektől eltávolodott politikai elitnek, hogy hiteltelenek és unalmasak vagytok. Ennek a véleménynek a megtestesítője többek között a Jobbik eredménye, amely pszichológiai bombaként hatott országszerte. Populizmusságát tekintve egy kaptafára megy a Fidesszel, nem is csoda, hiszen annak gyengítésére lett megerősítve, azonban a Fidesznél jobban felkavarja a lézengő agysejteket. A Jobbik nem tett mást, mint hogy felsorolta az összes létező, vagy létezőnek beállított magyarországi problémát, és azok orvoslására hangzatos fogadalmat tett. A Fideszhez hasonlóan, a konkrét megoldási javaslatokkal, hatáselemzésekkel már nem terhelték a potenciális választók „világképét”. Megoldanak mindent és kész. Ja, hogy az Európai Unióban élünk, és hogy piacgazdaság van, amelyeknek megvannak a maga törvényei, törvényszerűségei, amelynek mi is szerves részei vagyunk, ezért például a multikat nem kergethetjük ki csak úgy, és ha ez mégis megtörténne, akkor összeomlana az ország gazdasága stb. típusú következmények lemaradtak a nemzetieskedő frázisokból. Mellveregetéssel, vonulgatással, zsidózással az Európai Unióban nem sok mindent lehet elérni a magyar ügyekért.
Másrészt Orbán Viktorhoz hasonlóan a Hisztérika (Morvai Krisztina), aki még a „győzelem” estéjén is képtelen volt papír nélkül megszólalni, elfelejtette tudatni a szimpatizánsokkal, hogy a Jobbik retorikájában szereplő vérmesebb követeléseket sohasem fogják tudni megvalósítani, hiszen vélhetően sohasem lesz a Jobbik parlamenti többségben, és a Fidesz sem fog saját magának ártó elképzeléseket támogatni. Szintén elgondolkodtató, hogy több reklámszakember véleménye szerint a Jobbik EP kampánya több száz millió forintba került. Nyilvánvaló, hogy a törvényes források csak töredékét fedezték a kampányköltségeknek, hogy a többi honnan volt, azt gondolom a kérdés nem költői. Gondoljunk csak bele, (csak) a Jobbik további erősödésével elkerülhető a Fidesz alkotmányozó (2/3-os) hatalma.
A Fidesz egyre zsugorodó szavazógépezete még most is ugrott a hívó szóra. Bár részemről nem túlságosan meggyőző az a 1,6 milliós „nép hangja” főleg, ha a 8 millió választóhoz viszonyítjuk, de azért sikerült harmadjára is elhitetni (becsapni) a választókkal, hogy a szavazás után kormánybuktatás lesz. Pedig teljesen nyilvánvaló, hogy a Fidesznek a jelenlegi helyzetben is felérne egy öngyilkossággal az előrehozott választás. Persze a mostani retorika is a kormány lemondásának követeléséről szól, de tették és teszik ezt abban a tudatban, hogy a kormánypártok kezében a döntés, és minden jel szerint eszük ágában sincs lemondatni a kormányt.
Az MSZP totális veresége várható volt. Köszönhető ez az utóbbi évek szerencsétlenkedésének. Alkalmatlan, elkopott, lejáratott arcok, rossz kampány, kiüresedett baloldaliság, értékrendbeli káosz, hatalom és pozícióféltés jellemzi a középpárttá aszalódott MSZP-t. Saját maguk kapzsiságának, vakságának csapdájába estek bele, és végső soron belehúzták ebbe a csapdába az országot is. Az MSZP-SZDSZ koalíció kálváriája valószínűleg csak 2010-ben fog véget érni, hiszen addig is időt nyernek, felragasztanak néhány tapaszt az ezer lyuktól süllyedő Magyarországra, azonban a csodát hiába várják. A kormány életben tartásával 2010-ben akár megsemmisítő vereséget is elszenvedhetnek, tehát nagy kockázatot vállalnak. A válságkezelő megszorítások esetleges pozitív hatásai (ha egyáltalán lesznek olyanok) édes kevés lesz még a középpártisághoz is.
Az SZDSZ haláltusája az MSZP-hez roppant hasonló okokra vezethető vissza, amelyhez rá tesz jó néhány lapáttal az a kétszínű kormányzati szerepjáték, amelyet már nem tolerált tovább az egyébként nem hülye volt Szadeszes szavazó. Szerintem ebből a helyzetből már egy esetleges koalíciós szakítás sem jelentene kiutat.
Hogy „hazai” vizekre evezzek, nagy örömmel tölt el az MDF jónak mondható szereplése, amely véleményem szerint vízválasztó jelentőséggel bírt a párt jövőjét tekintve. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ezzel egy új, virágzó korszak kezdődött az MDF életében. Történt ez annak ellenére, hogy a „belső” ellenzék az utóbbi 8-9 hónapban mindent megtett azért, hogy botránypárttá silányítsa a párt megítélését. Számomra hihetetlen, hogy ennyien átlátták a helyzetet és megértették az MDF és Bokros Lajos üzeneteit. Külön elgondolkodtató, hogy a városokban, azon belül is az (fiatal) értelmiségiek körében nagyobb az MDF támogatottsága (debreceni tapasztalat). Ezek után már hiába mérik alul a közvéleménykutató cégek, már hiába mondják egyes pártfinanszírozott politológusok, hogy úgy sem jut be, mert harmadjára bizonyosodott be az ellenkezője. Bokros Lajos személye és listavezetői helye zseniális döntés volt, és hasonló kaliberű, hiteles arcok bevonásával, a belső ellenzék elkergetésével 2010-ben játszva hozhatja a párt a 10 %-ot, sőt!
A belpolitikai helyzetre visszatérve, egyértelmű, hogy az ország érdeke elméletileg az előrehozott választás lenne, hiszen stabil és hosszabb mandátumú kormány tud csak az igazi reformokba fogni. Azon kívül, hogy ezzel a Fidesz eddigi mellébeszélése legalább lelepleződne, sajnos nem túlságosan megnyugtató meglepetéseket is tartogathat Orbán Viktor második regnálása, amelyre elkötelezett demokrataként aggodalommal gondolok.
Európa Bábele: Magyarország
Kolozsi Péter, 2009. május 03.
Gondolom, sokak számára ismerős a bibliai Bábel városának és tornyának története, amely szerint annak népe dacolva a józanész és az isteni törvények korlátaival, többet képzelt magáról, mint, amit a realitás megengedett. Az égiek megelégelték Bábel népének dacos viselkedését, büntetésül „ködöt bocsátott” elméjükre és összezavarta nyelvüket, hogy senki se értse a másikat. tovább>>
Úgy érzem, a fenti történet sok mindenben emlékeztet a hazai közállapotokra, közgondolkodásra. Elméletileg egy nyelvet beszélünk, azonos problémákkal küszködünk, mégis ahány politikai tömörülés, annyiféle „nyelvjárás”, helyzetértékelés létezik. Lényegében, csak az közös bennük, hogy egyik sem érti a másikat, pontosabban nem akarják, hogy megértsék egymást.
Sajnos viszonylag könnyen, és rövid idő alatt elérték azt, hogy a gazdasági szétforgácsolás együtt járjon az értelmivel is. Magyarországon nincs egészséges kultúrája a demokráciának, mivel 1990 előtt errefelé sohasem volt. A szociális állam (álom) víziója, az öngondoskodási képesség korlátozottsága, a közösségtudat tekintélyelvű fejlődése, a nemzettudat évtizedes elnyomása, majd az új rendszer, a piacgazdaság hirtelen „bevezetése” és annak negatív következményei, magukban hordozták a lehetőségét annak, hogy egy teljesen összekuszálódott, értékrendben irracionálisan elkorcsosult politikai paletta jöjjön létre.
Ma hazánkban még mindig a baloldali, az egyént minden élethelyzetben pénzelő állam víziójával lehet választást nyerni, amely hamis víziót a Fidesz vette el teljes mértékben az eredeti „tulajdonosától”, az MSZP-től. De nem ez volt első eset a Fidesztől. Mivel errefelé a világért sem akart beérni az a bizonyos narancs, ezért szakítottak az SZDSZ által tartósan lefoglalt liberális „gondolkodással” és az MDF 1994-es törvényszerű meggyengülését kihasználva, pálfordulattal lettek az egykori MSZMP tagok, illetve KISZ titkárok hirtelen hithű hazafiak. Emígyen egyesült, az egyébként egymásnak ellentmondó két értékrend egy még mindig jobboldalinak mondott pártban, persze történt ez azért, hogy minél többféle, felületesen gondolkozó elmét megszerezhessenek.
Az utóbbi tervük döbbenetesen jól sikerült, hiszen amennyire lehet hinni a közvéleménykutatásoknak, a Fidesz a választók 30-35 %-ának szavazatát zsebelheti be. Számomra az a legfélelmetesebb, hogy ez a 2,5 millió ember csak szóvirágokra szavaz, hiszen továbbra sem tudjuk konkrétan, hogy mit tenne a Fidesz jelenleg és a jövőben. Bár lehet, hogy jobb is! Valamelyik nap egy Fidesz közeli ismerőstől kértem számon, hogy ha annyira mindenhatóak, miért nem adtak/adnak tanácsot, programot a jelenlegi gazdasági helyzet mihamarabbi megoldására. A válasz erre az volt, hogy csak nem gondolom, hogy segíteni fognak az MSZP kormánynak!? Erre, mély megdöbbenésemet palástolva, félperces néma csönddel reagáltam. No komment kategória.
Ha jól meggondoljuk, ezek után törvényszerű, hogy a szó szerint elértéktelenített MSZP-SZDSZ szinte lenullázta magát. Persze ezt maguknak is köszönhetik. Ennyi „szerencsétlent” egy rakáson ritkán lát az ember, nem is csoda, hogy 7 év alatt ide jutottunk. Remélem, az egykori MSZP szavazók nem fogják az utóbbi évek semmittevését, hazugságait és a Gyurcsány-kormány távozása körüli tragikomikus színjátékot egykönnyen megbocsátani. A Bajnai-kormány intézkedései csak a sebet ecsetelik, de nem gyógyítják be. Ezek csak a rövidtavú válságkezelésre valók (amelyek egyébként elkerülhetetlenek), de semmiképpen sem reformok.
A Fidesz gyengítésére az MSZP-nek egyetlen mentsvára maradt, az egyre inkább izmosodó és mesterségesen tüzelt magyar szélsőjobb. Az utóbbi időkben napvilágot látott dokumentum alapján is nyilvánvalóvá vált, hogy a baloldal és egyéb források (pl. orosz!!) pénzelték és pénzelik, a láthatóan kellő anyagi bázissal rendelkező szélsőjobbot, közte a Jobbikot. Ezen képlet alapján könnyedén megfejthető az, hogy a szélsőbal hogyan tudja időnként a szükséges mennyiségű ajánlószelvényt összegyűjteni, és ezzel valamelyest az MSZP eredményét gyengíteni.
Mindenesetre a szélsőjobb megerősödése mindenképpen a rendszerváltás utáni politikai elit tevékenységének szégyene és felelőssége. Fontos, hogy beszéljünk a problémákról és tegyünk valamit ellene, de a populista, agresszív és időnként neofasiszta típusú politikai „kultúra” semmit sem segít nemzetünk helyzetén, inkább csak annyit érünk el vele, hogy felhergeljük „ellenségeinket”. Bár, azt gondolom, hogy a Jobbik esetében is inkább a hatalomért (pozíciókért) folytatott játszadozásról van szó, mint sem tisztán nemzetmegmentési szándékról.
Ki kell mondjuk, hogy ma Magyarországon egyetlen konstruktívan, felelősen politizáló, következetes párt maradt, az MDF. Annak ellenére, hogy a többi politikai tömörülés (főleg a Fidesz) utóbbi években minden eszközt bevetett azért, hogy lejáratsák, szalámi taktikákkal tönkretegyék a pártot, ez szerencsére nem sikerült és innen üzenjük, nem is fog sikerülni.
Az MDF volt az egyetlen, aki a választásokkor, parlamenti szavazásokkor nem népszerűséget hajhászott, hanem kíméletlenül lerántotta a leplet arról a káros politikai kultúráról, amely csődközeli helyzetbe sodorta az országot. Arról a kompromisszum képtelen, gyűlölködő, korrupt és demagóg politikáról, amellyel a két nagy párt igyekezett végletesen megosztani az országot.
Ennek is köszönhetően tudom, hogy sokan elfordulnak a közéleti kérdésektől és nem kívánnak élni választójogukkal sem. Sajnos azonban az effajta passzivitás csak ront a jelenlegi helyzeten, hiszen ezzel a populista pártok malmára hajtják a vizet, amelyek nem sok jóval kecsegtetnek a jövőt illetően.
Az MDF a demokratikusan gondolkozó, a szélsőséget, az utóbbi évek terméketlen állóháborúját megelégelő, a hazáért felelősséget érző emberek pártja, akik intelligens, szakmai és építő jellegű érdekképviseletet várnak el.
Magyar rulett
Kolozsi Péter, 2009. március 22.
Szombaton Gyurcsány elvtárs előadásában egy új műsorszámot láthattunk, amelyben, mint egy megtért földi halandó beismeri bűneit, és aki vezeklésképpen úgy bünteti önmagát, hogy lemond a kormányfői posztról. „Én vagyok a változások akadálya”, ez az a mondat, amely leginkább megütötte a fülemet, Gyurcsány egyébként teljesen snassz lemondó beszédében. tovább>>
Szóval a fenti mondat a Fidesz eddigi „szent” céljára reagálásul, felhívásként volt becélozva, azon nem vékony választói rétegnek, aminél a Fidesz hosszú évek alatt Gyurcsány fóbiát tenyésztett ki , de egyébként se elvi, se érzelmi kötődésük nincs a legnagyobb populista párthoz.
Már ekkor gyanús volt az egész lemondási hercehurca. Továbbgondolva az egészet, teljesen nyilvánvaló, hogy egy átlátszó taktikai húzásról van szó, aminek valószínűleg igen sok választó be fog dőlni. A Fidesz ezzel gyakorlatilag újradefiniálhatja saját magát, hiszen Gyurcsány látszólagos lelépésével „logikailag” kiesett az a mesterségesen gerjesztett ellenségkép, amellyel a 2006-os őszi választásokon agyonnyerték magukat. Meggyőződésem, hogy Gyurcsány lemondásának a Fidesz örül a legkevésbé. Gyurcsány 2006-2007-ben hatalmasat hibázott azzal, hogy már akkor nem vette a kalapját, hiszen állandó és zsíros táptalajt adott az ócsárolására berendezkedő primitív Fidesz retorikának. Úgy ahogy sokan, valószínűleg Gyurcsány se gondolta, hogy a Fidesz idáig fogja feszíteni a húrt, és ennyire blokkolja a kormány tevékenységét.
Visszatérő magyar állapot, hogy ott vagyunk, ahol a part szakad. Egy év múlva választások lesznek, éppen ezért nem hiszek a csodában. Az MSZP és az SZDSZ retteg az előrehozott választásoktól, és a totális (2/3-os) Fidesz győzelemtől, megjegyzem nem alaptalanul. A Fidesz valójában ugyanúgy retteg az előrehozott választásoktól, hiszen akkor hamar kiderülne, hogy félrevezették a népet, hiszen fogalmuk sincs, mit is kellene konkrétan tenni, vagy ha mégis, az 180 fokos ellentéte lenne az eddig kommunikálttal. Szerintem a Fidesz abban bízik, hogy a többi párt megszavaz egy olyan „balekot” miniszterelnöknek (pl. Bokros), aki az elengedhetetlenül szükséges és fájdalmas intézkedéseket legalább beindítja, hogy majd 2010-ben nekik ennyivel is könnyebb dolguk legyen. Ezt a forgatókönyvet már egyszer sikeresen eljátszották (1996-1998).
Ami az MSZP-t illeti, éppen a közeli választások, valamint a még egy darabig fedezetet nyújtó IMF hitel miatt félő, hogy egy évet mégis adnak a népszerűségszerzésnek, azaz továbbra sem lépnek a reformok rögös és népszerűtlen útjára egy új, „belső” miniszterelnökkel. Bár lehet, hogy úgy vannak vele, hogy ennél mélyebbre már úgysem lehet süllyedni, ezért utánunk az özönvíz alapon mégis bevállalják a megszorításokat. De mint írtam, már nem hiszek a csodákban.
Persze, a fentiekhez hasonló, évek óta tartó taktikai játszadozások igazi vesztese maga az ámított nép. Már 2002-ben is látható volt, hogy ennek a gladiátorharcnak nem lesz jó vége. Sokat elárul az a makacs tény, hogy egyetlen párt volt az Országgyűlésben, ami nem szavazta meg a lavinát elindító 100 napos programot, és társait. Ha a buta, egyszerű érzelmi intuíciókon alapuló politikai gondolkodást nem váltja fel egy racionális, felelősségteljes, áldozatkész mentalitás, akkor nyugodtan keresztet vethetünk a jövőnkre.
Ma a legokosabb döntés egy nagykoalíción eredményeképpen létrejövő válságkormány lenne, külső szakember miniszterelnökkel, akinek megbízatása nem feltétlenül szűnne meg 2010-ben, persze tudom, hogy a magyar nem is emlékeztet a németországi politikai mentalitásra. Mindenesetre, már nem sok lövésünk maradt, azon a képzeletbeli „magyar ruletten”, talán okosabb lenne végre befejezni ezt az öngyilkos játékot.
Létezik-e kritikus tömeg?
Kolozsi Péter, 2009. március 02.
Egy jó hónapja jelent meg az Élet és Irodalomban Bokros Lajos „A reformok kritikus tömege” című közgazdasági publicisztikája, amely egyedülállóan átfogó és közérthető módon fogalmazta meg azon akut problémákat, anomáliákat, amelyekkel a jelenlegi nagy politikai erők nem voltak képesek az utóbbi években (2001-től) szembenézni; (a szociális problémák kivételével) az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjrendszer, a közigazgatás és a közteherviselés (adórendszer). tovább>>
Az értő szem számára a tanulmány őszintén és egymásra épülően vázolja fel a valóságot, az omladozó állam rozsdás és pazarló gépezetét. Bokros nyilatkozatait, írásait már régóta figyelemmel kísérem, mert mint a politikától minden értelemben független, nemzetközileg elismert szakember, számomra hiteles, tényszerű és korrekt helyzetelemzéseket, (ellentétben sokakkal) konkrét javaslatokat vázol fel.
Míg a környező országok vezetői tudtak élni a konjunktúra adta előnyökkel és - többek között - Bokros tanácsaival is, addig nálunk szitokszó maradt nevének említése. Pedig Bokros 1995-ben már egyszer „beáldozta magát” az ország pénzügyi stabilitása érdekében, és mára már kevesen vitatják el tőle, hogy intézkedései az alapvető feltételeit teremtette meg az 1996-2000 közötti gazdasági növekedésnek. Persze ezt a tényt akkor is, most is sokan igyekeznek félremagyarázni, elbagatellizálni. 1995-ben Hornék is „csak” azért mertek szembenézni a realitással, mert az államcsőd már az előszobában volt. Azóta sem volt Magyarországon kormány, amely érdemben és átfogó módon hozzányúlt volna a terhes posztszocialista hagyatékhoz, pedig ezt a luxust már lassan egyik ország sem engedheti meg magának.
Lassan 10 éve, hogy nem történik semmi előrelépés hazánkban. Elindultunk, majd egyre gyorsabban száguldunk lefelé a lejtőn, és talán már több is, mint 10 éve, hogy néhány idióta, magát nemzetmentőnek beállító politikus demagógiájának mérhetetlenül káros szelleme megszállta hazánkat, és az emberek jelentős részéből a sajtón, médián keresztül (is) kiirtották a szabad gondolkodást, a toleranciát, az objektivitást, mellyel évek óta egy ördögi körbe terelték hazánkat. Ha visszaemlékszünk a 2002-es, 2006-os választási kampányok nem szóltak másról csak a zabolátlan ígérgetésekről, arról, hogy gyakorlatilag birkáknak nézték a választókat, és sokan sajnos valójában azok is voltak, hiszen ahhoz az ólhoz ballagtak, ahol bőségesebb volt a vályú.
Ugyanez a tömeg és vezéreik, amikor már napvilágra kerül, hogy már majdnem kétszeresen feléltük a közösség erőforrásait, és ránk szakadt a rideg ködfelhő, nem azt mondják, hogy fent a hegytetőn napos meleg idő van, menjünk fel oda, hanem megint a lustaság és tehetetlenség győzedelmeskedhet. Amíg ez a réteg relatív többségben marad, addig hiába álmodozunk egy jobb jövőről, a demokráciának sajnos vannak árnyoldalai is.
A nagy kérdés az, hogy mikor erősödik meg, mikor lesz többségben, mikor aktivizálódik az a bizonyos kritikus tömeg, akiknek elege van már a két impotens párt hosszú évek óta tartó szánalmas és terméketlen vergődéséből, akik hajlandóak lennének saját magukért, gyerekeikért, és talán unokájukért is a mában áldozatot vállalni, tennék ezt azért, hogy egy igazságosabb, átláthatóbb, fenntartható elosztó-kirovó rendszer jöjjön létre.
Tele van már a hócipő az elmékre, családokra, munkahelyekre, iskolákra, vállalkozásokra, újságokra, médiára és nem utolsó sorban pénztárcánkra rátelepedő élősködő politikai mentalitásból, azokból az álszent szélhámosokból, akik politikai hovatartozásukból eredően, de jure nem létező előjogokat, gazdasági előnyöket vindikálnak maguknak. Közben pedig a néphülyítő offenzíva segítségével riválisokat sároznak be, tehetségeket sorvasztanak – illetve üldöznek el, hiszen ebben a politikai mentalitásban csak néhány ember lehet okos, a többieknek marad az engedelmes alattvalói szerep.
Ha a fenti gondolatokat is számításba vesszük, akkor azt gondolom már más értelmet nyernek a Bokros Lajos által felvázolt elképzelések és maga a kritikus tömeg is.
A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, hangzik a mondás. Hiszem, hogy létezik az a bizonyos kritikus tömeg, és hamarosan tiszta vizet önthetünk a pohárba, és lelepleződnek a magyar politikai közélet szerepjátszói. Ha ez nem következik be, évtizedekre eláshatjuk magunkat. Mindenesetre a válság még sietteti is ezt a szerintem törvényszerű folyamatot. Stílszerűen írva, minden rosszban van valami jó!
Az ártatlanság védelme
Kolozsi Péter, 2009. február 08.
A napokban rettenetes képek (videó) sokkolták a közvéleményt, amelyeken három szerencsétlen kiscicát kínzott halálra két pécsi gimnazista. A közel másfél éve készült felvételeket az Orpheus Állatvédő Egyesület segítségével hozták nyilvánosságra. Az eset annyira könyörtelenül brutális és embertelen, hogy a hírhez csatolt képeket nem volt erőm megnézni, így a hír elérését nem linkelném. tovább>>
Mindenesetre egy sor gondolatot indított el bennem az eset, amely azóta sem hagy nyugodni, főleg azért sem, mert tudva tudom, hogy ez csak a jéghegy csúcsa.
Sokat elárul az egy emberről, egy társadalomról, hogy hogyan viszonyul a körülötte lévő élőlényekhez. Mindig is fenntartásokkal álltam azokhoz az embertársakhoz, akik bevallottan nem „szeretik”, vagy láthatóan csak mint tárgyként viszonyulnak az állatokhoz. Szerintem az „állatbarát gondolkodás” az emberi intelligencia egyik alapeleme, amely törvényszerűen empatikus mentalitást feltételez az emberi kapcsolatokban is. Minden jel szerint Magyarországon hatalmas értelmi és jogi hiányosságok vannak ezen a téren (is), köszönhetően ez többek között a nemtörődöm nevelésnek, az egyre felhíguló oktatási rendszernek, az erőszak reklámozó, minősíthetetlenül színvonaltalan médiának, az érzéketlen politikai (kormányzati) hozzáállásnak. Pedig úgy gondolom, elsősorban nem pénz kérdése Magyarországon a hatékonyabb állatvédelem. Ha az alábbi példálózó, több állatvédő szervezet által is szorgalmazott elképzelések miharabb valósággá válnának, már örömteli előrehaladást lehetne elérni a kiszolgáltatott állatok érdekében.
1; Állatrendőrség megalakítása, eredményesebb felderítés, komolyabb visszatartó erő.
Ma hazánkban az ügyészség mellett, a rendőrség, mint általános nyomozó hatóság feladata az állatkínzás (Btk. 266/B. §) vagy az egyéb jogszabály által szabályozott tényállások felderítése. Úgy gondolom, hogy ezt a nehéz és elhivatottságot igénylő feladatot nem megnyugtató olyan szervezetre bízni, amelynek nem minden tagja felel meg a fenti elvárásoknak. Sajnos sok olyan esetről hallhattunk már, hogy a rendőrök nem vették komolyan az ilyen bejelentéseket, ezzel ki tudja hány élőlény pusztulását okozva.
Ezért szerintem nincs más megoldás, csak egy olyan megyei illetékességgel bíró bűnüldöző szervezet létrehozása (nevezzük állatrendőrségnek), amely előzetes szelekció által kiválasztott, az állatvédelemre fogékony, profi rendőrökből állna. Törvény adta kötelezettsége lenne (többek között) az állatvédő szervezetekkel való mindennapos kapcsolattartás is. Meggyőződésem, hogy a fokozottabb odafigyelés, a kitartóbb nyomozás és a büntetési tételek további növelése már komoly visszatartó erőt demonstrálna.
2; A gyepmesteri telepek üzemeltetésének átadása a civil szervezeteknek.
A törvény egyes állategészségügyi feladatokat kötelező feladatként delegálja az önkormányzatok számára, amelyhez természetesen anyagi forrásokat is biztosít. Ilyen típusúak a gyepmesteri (kóbor állatokkal kapcsolatos) feladatok is. Az önkormányzat vagy saját maga, vagy megbízási szerződések keretein belül profitorientált vállalkozásoknak adja bérbe ezen feladatok ellátásának jogát.
Mondanom sem kell, hogy ez a rendszer számtalan visszaélésre, az állatokkal való apatikus bánásmódra adhat és ad alkalmat. Sajnálatos módon előfordulhat, hogy a kidobott, addig is sokat szenvedett kutyák és cicák szenvedésének utolsó helyszínei ezek a gyepmesteri telepek. Több forrásból is hallottam olyan híreket, hogy például az altatószerre szánt pénzeket egyszerűen elsikkasztják, szerencsétlen állatokat pedig halálra verik. Ezek bizonyítása borzasztó nehéz, és sajnos itt is működik a „kéz kezet mos” elv.
Hogy ez a jelenség megszűnjön, egyszerűen el kell venni az önkormányzatoktól a telepek működtetését, és akkreditációs eljárással, olyan civil állatvédő szervezetekhez kellene delegálni a feladatot és a pénzügyi támogatást, amely már korábbi működésével bizonyította rátermettségét. Ez mindenképpen megtisztelő segítséget jelentene azon civil szervezetek tagjainak, akik eddig is hősiesen, akár saját vagyonukból szolgálták a nemes célt. Felelősségteljesebb gondolkodással nagyobb eredményt lehetne elérni az ivartalanítások ügyében is, szemben az önkormányzatokra jellemző nemtörődöm hozzáállással. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már néhány településen (pl. Székesfehérváron) az önkormányzat önmaga mutatott példát azzal, hogy állatvédő szervezetek kezelésébe adta a sintértelepet.
Arra gondoltam, hogy az érintett civil szervezetek, állatbarátok bevonásával és támogatásával, a fenti és esetleg más állatvédelemmel kapcsolatos elképzeléseket petíció formájában el lehetne juttatni az illetékes minisztériumhoz. Amennyiben a kedves Olvasó hajlandó lenne a gondolatot támogatni, továbbfejleszteni, kérem a levelek@kolozsipeter.hu email címen vegye fel velem a kapcsolatot. Előre is köszönöm.
A politika fogságában
Kolozsi Péter, 2009. január 11.
Eltelt egy újabb esztendő, amely az előzőekhez hasonlóan szintúgy nem fog a történelemkönyvek derűsebb oldalain szerepelni. Hiszen folytatódott a terméketlen gladiátorharc, amelynek akaratlanul is kényszerű személői, túszai, elszenvedői lettünk. A 2006-ban felállított elméletem, miszerint az elkövetkező 4 év valós vagy mondvacsinált botrányoktól, politikai hisztériától lesz hangos, teljes mértékben beigazolódott. tovább>>
Összhangban az „oszd meg és uralkodj” elvével, a feszültségek felszínen tartásával, gerjesztésével az emberek nagy tömegeinél érték el azt a stádiumot, amelynél nem számít, nem létezik a tárgyilagos és objektív gondolkodás.
Olyan, hogy konstruktív politizálás, amely egyébként intelligensebb politikai klímával rendelkező országokban természetes gyakorlat, hazánkban egyre inkább visszaszorulóban van. Ma egyes pártok nem valamiért küzdenek, hanem valami ellen, mivel tudják, hogy szakmai, intellektuális munícióval nem, vagy korlátozott mértékkel rendelkeznek, ezért egyszerűbb ellenségképet gyártani, és mint egy bábszínházban azzal lekötni a választók figyelmét. Persze a színfalak mögött már egészen más forgatókönyv van érvényben, és abba csak igen kevesen látnak bele. Ez, az 1990-es évek elején még elképzelhetetlen mentalitás nagyobb károkat okozott hazánknak, mint bármiféle világválság.
Visszatekintve 2008-as évre, a politikai ellenségek továbbra sem engedték el egymás nyakát. A Fidesz nem hagyhatta elszállni a népszerűtlen miniszter népszerűtlen intézkedéseivel kapcsolatban feldobott magas labdát. A végeredmény nem okozott nagy meglepetést; az emberek nem akarnak vizitdíjat fizetni. De nemcsak erről szólt a történet, a Fidesz azzal a hamis illúzióval ringatta az embereket, hogy a népszavazásnak „következményei lesznek”, és elkergetik a Nagyorrút. Különös, hogy ezt a frázist a Fidesz már többször is bevetette és még mindig Gyurcsány a miniszterelnök! Nemrég hallottam, hogy Orbán újból kiejtette a varázsszót az EP választásokkal kapcsolatban. Ezek a szlogenek csak a pozíciók maximalizálásáról szólnak, nem a kormány leváltásáról.
A MSZP és az SZDSZ tavalyi koalíciós násztánca is nevetségesen átlátszó volt. Az SZDSZ azt se tudja, hogy „fiú vagy lány” (Kóka-Fodor párharc), a koalíciós szakítás szintén az előadás része. Amellett, hogy azt gondolták, hogy az SZDSZ „szinglin” majd kívánatosabb lesz a választóknak, az új „ellenzéki” szerep az MDF ellen is irányul. Nyilvánvaló, hogy az SZDSZ az MSZP nélkül már régen nem lenne parlamenti párt, ez az egyoldalú függőség a jövőben is determinálni fogja a két párt kapcsolatát. Az biztos, hogy az MSZP a jövőben sem fogja felvenni a kesztyűt a fideszes retorikával szemben, és valószínű, hogy a választásoknak „köszönhetően”, ahogy eddig sem, ezután sem fognak sok mindent csinálni. Ömöljön csak a sok trágya a következő kormány nyakába, magyarán a mi nyakunkba.
Ami pártomat, az MDF-et illeti, úgy tűnik sikerült a sokadik külső beavatkozást is túlélni. A kakukktojás (Almássy) immáron kikerült a fészekből. Bár a sajtó és média mindent megtett/megtesz azért, hogy Dávid Ibolyát, mint egy szőke démonként, az antidemokrácia megtestesítőjeként, valamint az MDF-et, mint „botránypárt” tüntessék fel, ellenben saját fülemmel hallottam, hogyan zengtek ódákat a Fideszről Almássy-ék az IDF országos gyűlésén, és sorolhatnám. Egyetértek azzal, hogy ilyen politikai körülmények között csak egy egységes párt lehet sikeres. Tegnapi hír, hogy Boross Péter egykori miniszterelnök lemond az országgyűlési képviselői mandátumáról, hivatkozva az Országgyűlés „munkájára” jellemző színvonaltalanságra és idős korára. Több forrásból is tudom, hogy a hír bejelentését megelőző napon a fideszes körök és médiumok szándékosan terjesztették azt az álhírt, hogy Boross Péter Dávid Ibolya politikája miatt mond le, amely egyébként teljesen alaptalan. Ezt példaként csak azért írtam le, hogy lássa a kedves Olvasó, hogyan folyik ma Magyarországon a választópolgár tudatos félrevezetése. Ennyit a „tényszerű, tárgyilagos, kiegyensúlyozott” (médiatörvény) tömegtájékoztatásról.
A Jobbik egyértelműen a választók (jogos) elégedetlenségére játszik rá, erős a példa, de mint Hitler az 1933 előtti Németországban. Persze egy demokratikus gondolkozású ember nem igazán tolerálja ezt a szélsőjobbos mentalitást, még akkor sem, ha bizonyos alapkérdésekkel egyetért. Mindenesetre kapóra jött az MSZP-nek a Jobbik, a Fidesznek már kevésbé, így szerintem előbb vagy utóbb megpróbálja likvidálni azt, ebben már úgy is nagy gyakorlatuk van. Kérdés, hogy sikerül-e.
Nehéz 2009-es esztendő vár ránk. Mivel a pártok politikai önkritikája a nullával egyenlő, az európai parlamenti választások előtt megint elszabadulhat a pokol. Attól tartok, hogy újra a közvéleménykutató cégek fogják eldönteni a választások kimenetelét, és az is félő, hogy mindenről lesz szó, csak európai ügyekről nem.
Egyetértve sokak véleményével, a politikának le kellene szállnia az égből, és be kellene fejezni végre ezt az öncélú sárdobálást, hiszen a kritikus többségnél lassan kezd elszakadni a húr.
Pofon a demokráciának
Kolozsi Péter, 2008. december 07.
Így Karácsony előtt talán nem lenne szabad kellemetlen eseményekről beszámolni, azonban aktualitásának apropóján azt mégis fontosnak tartom egyrészt, mert nem szeretnék a hallgatás bűnébe esni, másrészt pedig a debreceni sajtó- és média szabadság már igencsak romokban létezik, így a debreceni közgyűlés döntéseiről csak ímmel-ámmal juthatunk objektív információhoz. tovább>>
Az eset nem az első és valószínűleg nem is az utolsó városunkban, és sajnos e jelenség vélhetően országos probléma.
Történt ugyanis, hogy hosszú huzavona után, melyet csupán empátiából inkább nem részleteznék, augusztusban kiírták a pályázatot a Hunyadi János Általános Iskola magasabb vezetői megbízásra, magyarán az iskolaigazgatói szék volt kiadó. Neveket nem említve, összesen három pályázat érkezett, amelyből egy pályázó később visszalépett. Így maradt egy belső pályázó, aki évtizedes, az iskolában szerzett szakmai -, valamint vezetői gyakorlattal rendelkezett. A másik, külső pályázónál mind a vezetői képesítés, mind a törvényben megkövetelt vezetői gyakorlat hiányzott az önéletrajzból.
A közoktatási törvény értelmében az oktatási intézmények elméletileg szakmailag önállóak, a működésükkel kapcsolatos döntések előkészítésében részt vesznek, erősítve az egyre inkább csak ex lege létező autonómiájukat. Ennek szellemében a pályázati eljárás alapvető, törvény adta, demokratikus eleme a nevelőtestület, valamint az alkalmazotti közösség a pályázókkal kapcsolatos szakmai, valamint személyes véleményezése. Csak ez után következhet az utóbbi figyelembevételével a fenntartói (önkormányzati) döntés.
Az alkalmazotti közösség (az iskola összes munkavállalója) nem kockáztatott, elismerve az igazgató-helyettes addigi érdemeit, 100%-ig (!) rá adták szavazatukat. A külsős pályázó pályázata minimális támogatással csúfos kudarcot vallott. Azt gondolnánk, hogy ezzel a kocka el volt vetve, hiszen ilyen arányok mellett nyilvánvaló, hogy az önkormányzat is olyan pályázót választ, aki bírja a tantestület teljes bizalmát.
Azonban ez a tény a Fidesz vezette önkormányzatot hagyta leginkább hidegen. Hiszen a külsős, ki tudja miért Fidesz közeli induló, már előre tudhatta, hogy bármi is történik, befutó lesz. A városvezetés minden szakmai, erkölcsi, és demokratikus alapelvet félrerúgva, egy egész tantestület ajánlását figyelmen kívül hagyva, kinevezett egy olyan igazgatót, aki a másik pályázó alkalmasságának nyomába sem ér. Nyílván azért, mert egy olyan embert kellett választani, aki nem beszél vissza, aki ezzel az ők lekötelezettje lesz, aki képviseli és terjeszti az ideológiát, és aki majd „rendet tesz” a fejekben.
Mi ez, ha nem pártállami időket idéző eljárás?
A Fidesz uralta debreceni közgyűlésben természetesen, mint mindig, most is működött a gépezet, csont nélkül megszavazták az új igazgatónő kinevezését. Azt hiszem, nem vagyok vele egyedül, hogy ilyen előzmények után eszembe se jutott volna igennel szavazni, a pályázó helyében pedig már a tantestületi vélemény után, a riválisomnak gratulálva vettem volna a kalapom.
Bár tudjuk, amilyen a mosdó, olyan a törölköző…
A demagógia válsága
Kolozsi Péter, 2008. november 16.
Bizonyára sokan vagyunk, akik már jó ideje egy jobb, egy másik Magyarországról álmodozunk. Persze ahány ember, annyiféle jövőkép villan fel az elmékben, de egy elemében biztosan megegyeznek, hogy azonnali, és alapvető változásokra lenne szükség, hiszen hazánkat egyre inkább a káosz és lesüllyedés jellemzi. tovább>>
Mi is vezetett minket erre a tévútra, kik a felelősök azért, hogy az ország teljesen eladósodott, csődközeli állapotba jutott? Számomra a válasz világos és egyértelmű; a két nagy baloldali, kommunikációját szocialista nosztalgiára építő tömegpárt és csatlósaik.
Az MSZP, mint kormánypárt egy elhiteltelenített, értékvesztett érdekszövetség, amely elöl a Fidesz teljesen elszívja a levegőt. Kormányzati tevékenységük nem szól másról csak a túlélésről, és a pozíciók megőrzéséről.
A másik díszpinty, a Fidesz is baloldali párt a szememben, mert stílusuk, „ideológiájuk” több elemében is posztkádári jegyeket mutat. A nemzeti, antikommunista szöveg csak púder. Ezzel a kettőséggel nyílván az a céljuk, hogy a lehető legszélesebb támogatottságot elnyerjék, mind a nemzeti érzelműek, mind a szociálisan „érzékeny” rétegeknél. Jellemzőjük még, hogy mindig az aktuális politikai célpiacot követik, azaz mindig azt mondják, amit az emberek hallani akarnak.
Ez a két érdekszövetség vezette be hazánkat ebbe a zsákutcába, azzal, hogy évek óta mindennel foglalkoznak, csak az égető problémákkal nem. A választók jelentős részét hozzászoktatták ahhoz, hogy a választások egy licitversennyel egybekötött politikai showműsor, amelynek egyik nagyon fontos eleme a „nézők” megosztása, elkápráztatása, azért hogy aztán bábként lehessen irányítani őket. Ilyen körülmények között nem is csoda, hogy senki sem törődött azzal, hogy mi lesz majd az „előadás” után, már csak ezért sem, mert bizonyos aktív választói rétegek még mindig abban a tudatlanságból eredő illúzióban ringatják magukat, hogy az állam egy mindenható jótündér.
Ráadásul, mintha egy hatalmas hullám is átcsapna a süllyedő hajó fölött, úgy ért minket a világválság. Mondhatni a lehető legrosszabbkor. Persze most sem az összefogásról szól a történet, hanem azon vitáznak, hogy melyik lyukat hogyan tömjék be. Nem szoktam az USA-val példálózni, mindenesetre elgondolkoztatott, hogy az elnökválasztás vesztese, John McCain őszintén gratulált a győztesnek, Obamának, és a nehéz időkre tekintettel együttműködést ajánlott a demokratáknak. Elszomorító, hogy a magyarországi demokrácia nem jutott még el erre a szintre, ehelyett sokan politikai hasznot próbálnak kovácsolni a válságból.
A populista demagógia, a szélsőséges eszmék, korrupció, az eladósodottság is bizonyítja, hogy éretlen nálunk a demokrácia. Felháborító, hogy olyan rétegek zsebébe tömik az adófizetők pénzét, akik önhibájukból egy fillérrel sem járulnak a közösbe, ráadásul ezen rétegek döntik el a választások kimenetelét is, vagyis döntenek az ő rabszolgáik, azaz mi, adófizetők sorsa felett. A tömegpártok azt tartják nemzeti érdemnek, ha fenntarthatják, „megvédhetik” ezt az igazságtalan, pazarló rendszert. Szerintem pontosan az lenne a nagy nemzeti érdem, ha végre hozzá mernénk nyúlni. Az, ugyanis jelentős részben járult hozzá az ország tetemes adósságállományához, amelynek növekedésével fordított arányban csökken az ország szuverenitása, tehát az önállósága is. Jó tudjuk, hogy az adóssággal lehet a legjobban sakkban tartani valakit.
Sajnos azonban nyilvánvaló, hogy egyik pártban sincsenek államférfiak, így az elkövetkezőkben sem várható érdemi változás, mert sem az MSZP-nek, sem a Fidesznek nem érdeke az, hogy belenyúljon ebbe a méhkasba, hiszen azzal nem kevés szavazatot illetve zsíros pozíciót veszítenének, az ország kárára is fenn fogják tartani a megosztottságot. A sok lumpen egyelőre megnyugodhat, megkeressük nekik továbbra is a kocsmáravalót, vagy mégsem? Ez csak rajtunk múlik!
Gondolatok a Csúcsról
Kolozsi Péter, 2008. október 19.
Szombaton tartották a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a „Nemzeti Csúcsnak” elkeresztelt, a rendszerváltozás óta valóban példátlan, elméletileg figyelemre méltó formájú értekezletet.
A retorika szerint, megrendezésének fő oka az a valós és globális méretűvé terebélyesedő világválság, amelynek eredete főként az amerikai jelzáloghitel piac összeroppanásának következményéként jelentkező pénzügyi, bankközi, és költségvetési válság. tovább>>
A kapitalizmus számomra újfent bebizonyította azt, hogy sokkal fontosabb számára a profitmaximalizálás, mint az emberek és a globalizált világ biztonsága. Ahogyan korábban Soros György is megjósolta, a polgárok mértéktelen fogyasztására való több évtizedes nevelésének, a fedezet nélküli hitelkihelyezéseknek, és az ezáltal egekbe szökő ingatlanáraknak stb. egyszer súlyos következménye lesz. Sajnos, a próféta szólt belőle.
A tőzsde és a forint árfolyamának zuhanásával, az állampapírok iránti kereslet megcsappanásával hazánkba is beköszöntött a fekete ősz. Ilyen körülmények között kíváncsian vártam a Csúcs napját, hiszem jómagam is egyetértettem szükségességével. Persze azért senki se gondolja, hogy csodára számítottam, bár hazánknak nem ártana már egy kevés! Mindenesetre nagy hibának tartom, hogy a köztársasági elnök – szemben alkotmányos kötelezettségével – bojkottálta a Csúcsot. Hiszen a nemzet egységét reprezentáló méltóságnak, még az esetleg hasztalannak tűnő kezdeményezéseken is kutya kötelessége megjelenni, és - a jelenlegi helyzetben főleg - az összefogást szorgalmazni.
Rátérve a tegnapi eseményekre, a szememben az egész Csúcs olyan volt, mint egy hatalmas halotti tor, ahol egymást túllicitálva szónokoltak a halottról életében elhallgatott okosságokat. Gyakorlatilag – néhány szónokot leszámítva – fél száz, sokszor pártpolitikától bűzlő, többnyire levegő masszírozó monológot hallhattunk, és láthattunk, amelyek igaz nagy általánosságban a valóságról szóltak, azonban konkrét és kidolgozott javaslatokat csak kevesen voltak képesek és bátrak felmutatni. Döbbenetes volt látni, hogy egyes pártok nem láttak tovább saját korlátoltságukon, és most is az évek óta szajkózott, az eddig jól bevált néphülyítő szöveggel készültek, amely ebben a környezetben (is) szánalmasan cinikusnak és alkalmatlannak hatott.
Ebben az esetben is igaz a mondás: „minden rosszban van valami jó”! A válság kíméletlenül mutat rá arra, hogy a két párt (MSZP, Fidesz) 2000 óta tartó ígérgetési kampányai, a reformra való képtelensége, a kompromisszum hiánya hová vezetett. Azon országokban, ahol a politika képes volt összefogni a stabilitásért, azok most jól járnak (pl.: Szlovénia, Szlovákia), hiszen az Eurónak köszönhetően, nincsenek közvetlenül kitéve a valutaválság hatásainak.
Persze akkor a mi „nagyjaink” éppen 14. havi nyugdíjjal, vagy egymás lejáratásával foglalkozott. Ezért tartom pofátlanul cinikusnak Orbán felszólalását is, azaz, hogy mindenért csak a Kormány hibás. Mondja ezt egy olyan párt elnöke, ami eddig minden kezdeményezést elutasított, ami kivonulgat az üléstermekből, ami az utóbbi 6 évben semmiféle kompromisszumra nem volt hajlandó, aminek semmiféle konkrét megoldási javaslata sincs, és állandó politikai feszültséget tart fenn az országban.
Végre mindenkinek el kellene oszlatni a fejéből a különböző színű felhőket, és fel kell fogni, hogy nincs 20 féle igazság! Ha tetszik, ha nem, mi egy kis pont vagyunk a globalizált világban, ahol nem szeretik a mellveregető szájhősöket.
Gyerekkoromban azt gondoltam, hogy a XX. századnál már csak egy jobb század jöhet, sajnos egyelőre úgy tűnik, nagyot tévedtem. Hazánk az utóbbi szűk egy évtizedet elpocsékolta az értelmetlen pártcsatározásokra, sárdobálásra, amelyért a választó csak piri pénzeket kapott (ha kapott), és amelynek árát a jövőben kamatostul fogjuk visszafizetni.
Pedig voltak, akik előre figyelmeztettek a mézesmadzag politikák veszélyeire!
Persze minden nép azt kap a sorstól, amit érdemel…
Támadás az MDF ellen
Kolozsi Péter, 2008. szeptember 28.
Tegnap zajlott az MDF tisztújító országos gyűlése, amelynek jómagam is részese lehettem. Az elnökválasztást megelőzően, az utóbbi évtizedek legbizarrabb, legdurvább, maffiamódszerekkel előre kitervelt politikai merényletével kellett szembesülnünk, amely a krimisorozatokat megszégyenítő forgatókönyv alapján, az orrunk előtt játszódott, játszódik le. tovább>>
A történetben, ha csak egy pillanatra is, előtűnik előttünk a sokak által istenített nagy politikai pártok valódi arca, akik a kamerák mögött - és lassan előtt is - arcátlanul űzik mocskos alvilági játékukat, persze az adófizetők és az Unió pénzéből.
Attól függetlenül, hogy az MDF az összes pártnak csípi a szemét, számomra nem kétséges, és csak az nem látja, aki nem akarja, hogy ki, kik azok az emberek, akiknek megért volna Dávid Ibolya trófeája 2 milliárd forintot. Azoknak, akik az utóbbi 6 évben mindent megtettek azért, hogy bemocskolják, ellehetetlenítsék, bedarálják az MDF-et. A kiterjedt sajtó, illetve médiahálózatuk nem válogat az eszközökben, ha már szakmailag nem tudnak a pártba belekötni, akkor hatékonyabb és kényelmesebb eszközt, a lejárató kampányt alkalmazzák. Konkrétan: toljuk balra az MDF-et, híreszteljünk hazugságokat, forgassuk ki a valóságot, szívjuk el előlük a levegőt, tartsuk őket 3-4 %-on.
A gond az, hogy a recept azért hatékony, mert egyrészt a magyar választó hiszékeny, a profi szakemberek (pszichológus, politológus, stb.) által megteremtett személyeket, közéleti helyzeteket sajnos a naiv aktív választók többsége szó nélkül beveszi. Másrészt az MDF-nek nincsenek médiái, újságai, amelyekben eredményesebben megjeleníthetné magát. Bár mondhatnánk, hogy ez egy normális, demokratikus országban nem is lenne nagy baj, de sajnos – ahogyan már korábban kifejtettem – hazánk csak papíron az.
Visszatérve a lehallgatási ügyre, amelynek esetünkben a minimális célja az MDF belső megosztása, „jobb” esetben Dávid Ibolya likvidálása lett volna, a hiteles bizonyítékok ismeretében könnyen összerakható az alapképlet;
Tudható, hogy Stumpf és köre már korábban tervbe vett egy új jobboldali párt megalapítását, amely terv végül kudarcba fulladt, így egyszerűbbnek gondolták, és talán „olcsóbbnak” is egy meglévő pártot megszerezni, mint egy újjal bajlódni.
Véleményem szerint, a történetben Almássy Kornél legalább annyira áldozat, mint ludas is egyben, ugyanis nem vette, vagy nem akarta észrevenni, hogy bábként használják egy bizonyos cél (és itt nem csak Dávid Ibolya megbuktatására gondolok) elérése érdekében. Az állítólagos, az Almássy körét ért elrablások, megfenyegetések csak a botrány harmadik, esetleg negyedik szereplőjével hozhatók összefüggésbe. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy Dávid Ibolya elraboltat valakit, vagy kisgyerekeken keresztül fenyeget!
Tabula rasa, remélhetőleg a tegnapi nap pontot tett az elnökválasztás körüli tortúra végére; az az ember maradt az elnök, akinek az MDF köszönheti azt, hogy még egyáltalán létezik, és hiszem, hogy hamarosan virágozni fog. Alapozom ezt arra is, hogy ha jól belegondolunk, a többi párt, ha komolyan gondolta volna azt, amiről prédikálnak, akkor már számtalanszor összefoghattak volna az össznemzeti célokért, már rég nem 386 fős lenne az Országgyűlés, már rég lenne új párt- és kampányfinanszírozási törvény, új adótörvény, szociális reformok stb. (Lásd pl. Németország)
De a tények mást mutatnak….
Remélem, hogy a választók egyszer megunják, ezt a számunkra rendkívül drága és káros cirkuszt, és végleg száműzik a telhetetlenné vált álszenteket!
Az utolsó órában
Kolozsi Péter, 2008. augusztus 31.
Írásom apropóját az adja, hogy a minap volt szerencsém megnézni „Az utolsó óra” című „dokumentumfilmet”, amely – a bevezetője alapján – a globális felmelegedés elleni harc egyik kiemelkedő művének ígérkezett. Mivel a film elkészítésében (producer, narrátor, forgatókönyvíró) oroszlánrésze Leonardo Dicaprio-nak volt, így igen kíváncsi voltam arra, hogy a hollywoodi szívtipró az ügy komolyságához méltó alkotással tud-e előrukkolni, amelyet a fogyasztásba tunyult amerikai nézőközönség is akceptálni tud. tovább>>
Szerencsére a film summája a nagyon is pozitívra sikeredett, hiszen maximálisan találkozott a jómagam által is képviselt gondolkozással. Nemcsak a szükséges és jó értelemben vett hatásvadász tények miatt is tetszett a film, hanem azért is, mert fel tudott mutatni egy olyan jövőképet, egy olyan mentalitást, amellyel, jó eséllyel még sokáig fennmaradhatnánk.
Addig azonban a feltételes módot bizony napról-napra nyomatékosabban kell használnunk, a felmelegedés ma már nem hit kérdése, a következménye pedig rövid időn belül katasztrofális lehet. Okosabb dolog lenne félni, mint megijedni.
Mi, a Földért és ezzel együtt magunkért is felelősséget érző emberek tudjuk, hogy a társadalom jelentős részét – egyelőre - nem könnyű tudományos adatokkal meggyőzni arról, hogy sok mindenen változtatnunk kellene. A most uralkodó fogyasztói szemléletű államberendezkedés, a média negatív befolyása, valamint a – hazánkban is tapasztalható - lesújtó megélhetési lehetőségek okán talán nem is csoda, hogy az emberek nem törődnek azzal, hogy az emberiség gyakorlatilag egy olyan időzített bomba, amelynek felrobbanását mi sietetjük.
Elméletileg az állam valamint a politika feladata, felelőssége lenne az, hogy lefektesse azt a jogi, szellemi (technológiai, környezeti nevelési) és anyagi hátteret, amellyel a drasztikusan, a lehető leggyorsabban csökkenthetnénk a szennyezőanyag-kibocsátást, amely talán elegendő lenne a tűzoltáshoz. Ehelyett, - elég csak hazánkra gondolnunk – nemhogy a környezetvédelemmel kapcsolatos teendőkre nem tudnak a pártok és a kormányzat legalább nyugat-európai megoldást találni, hanem még az ország kormányzására, a minimális összefogásra is képtelenek. Számomra nem kérdés, hogy ez a politikus generáció nagy része alkalmatlan az ember által okozott éghajlatváltozás kihívásainak kezelésére. A pénz és a hatalom bűvöletében nem is lehet harcolni az eszközökben nem válogató olajlobbi és társaik ellen.
Sokan azt hiszik, hogy egyedül nem tehetnek semmit a felmelegedés ellen, mert az világi viszonylatban „jelentéktelen” lenne, és erre hivatkozva nem is változtatnak semmit gondolkozásukon. Pedig pontosan az egyének meggyőzésével, és segítségével lehet csak igazán nagy előrehaladást elérni. A mondás, hogy „sok kicsi, sokra megy” talán ebben az esetben igaz a legjobban! Jobb híján, ha a közösség csak annyit megtenne (amit remélhetőleg sokan megteszünk), hogy pl. amikor csak tehetjük kerékpárral közlekedünk, mellőzzük a benzinzabálókat, környezettudatosan vásárolunk, szelektíven gyűjtjük a szemetet, igyekszünk megismerni Földünk értékeit, energiatakarékosságra törekszünk stb., akkor már biztosan sokat változna közvetlen környezetünk is. Így még többen megválthatnánk a jövőért és utódainkért érzett tiszta lelkiismeret zálogát, és ezzel együtt Földünkre egy élhetőbb és értelmesebb korszak köszönthetne be…
A pénz demokráciája
Kolozsi Péter, 2008. július 20.
A demokrácia, korunk egyik legtöbbet használt kifejezése, amelyre boldog-boldogtalan előszeretettel hivatkozik, illetve felemleget. Az enciklopédiákban, jogkönyvekben stb. rendszerint szépen kifejtett, szinte meghatóan idealisztikus kormányformát említenek, melynek lényege, hogy minden hatalom a népé, ahol egyébként a politika csak másodsorban szerepel, hiszen az a néptől abszolúte függő, őt kiszolgáló érdekképviseleti rendszer. tovább>>
A fenti mondat úgy is kezdődhetett volna, hogy „egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy demokrácia”, ugyanis véleményem szerint, nálunk annyira van hagyományos értelemben vett demokrácia, mint az Óperenciás-tengeren túl.
Napjainkra a demokrácia fogalma „apró” módosításra szorult, azaz a döbbenetes „fejlődésnek” köszönhetően, a nép szó szép lassan elveszítette létjogosultságát, és helyére egyre inkább a pénz szó látszik a megfelelőbbnek.
Tehát, minden hatalom a pénzzé, azaz akinél a pénz, annál a hatalom, ami újfent a pénz analógiája. Magyarán, akinek van pénze, annak hatalma van, akinek hatalma van, annak pénze is kell, hogy legyen. Akinek nincs vagyona, értékeitől, tehetségétől függetlenül, a mai világban nem sokra értékelik…
Visszakanyarodva, akkor mi is van a néppel? Ó a nép azért lett „feltalálva”, hogy legyen kit befolyásolni, hogy a pénzre, hatalomra szavazzon. Példa: amelyik hatalom a választások előtt nyugdíjemelést ígér, alamizsnát osztogat, bizonyosan megnyeri azt. Az ilyen nép persze felelőtlen, de hát ő ezt nem fogja fel, mert már helyette gondolkodnak, pontosabban megmondják, mit gondoljon. Az önállóan gondolkodó, pénzzel, megfélemlítéssel el nem némítható népelemeket a hatalom nem szereti, sohasem szerette, ezért addig centrifugálja a mókuskerékben, amíg önállósága darabokra nem törik, vagy amíg el nem menekül innen.
Azonban azt hiszem, vagyunk jópáran, akik nem akarunk hinni, nem akarunk beszállni abba a bizonyos mókuskerékbe, és nem dőlünk be a vizet prédikáló népvezéreknek. Szegény, betegesen hatalommániások még nem tudják, hogy nem a BMW-k, 200 milliós villák, zéerték megszerzéséért élünk ezen a Földön. Hogyan is lehetne értékelhető életcél az embertársainkon való átgázolás, a mindennapos hazudozás, a csalás?!
Sajnos, amíg a nagy többség nem látja a fától az erdőt, és amíg arra szavaz, hogy a gazdagok még gazdagabbak legyenek, és ő még szegényebb, addig csak abban bizakodhatunk, hogy Szent Péter kapujánál nem sokat ér majd a húszezresek lobogtatása.
A zöldebb Debrecenért
Kolozsi Péter, 2008. június 28.
Szomorú eseménynek lehettünk tanúi Debrecen belvárosában. Az ember azt gondolná, hogy egy felelős városvezetés azért munkálkodik, hogy a polgárok érdekében minden eszközzel megóvja a városi zöldfelületeket a gazdasági és egyéb érdekekkel szemben. Sajnálatos módon Debrecenben pont az ellenkezője történik!
Anélkül akarnak kivágni több utcányi ostorfát (közel 220 db-ot!), hogy bárkinek a véleményét megkérdeznék az ott lakók közül, pedig nyilvánvaló, hogy ezzel életminőségük romlani fog, és tudjuk, hogy egy zöldövezeti ingatlan mindig többet ér. tovább>>
Persze ilyenkor jön a szokásos magyarázkodás: „már betegek, idősek, veszélyesek a fák” stb. Mindig ez a vádirat, amely nem mindig egyezik meg a valósággal.
De ha már mindenképpen ki akarják vágni a fákat, azt a nyár kellős középen kell tenni, amikor vegetációs időszak, azaz költési, stb. idő van? Dehogyis! Alapvető szakmai előírás, hogy fát csak ezen időszakon kívül „illik” kivágni. Nyilvánvaló, hogy ezt a városházán is tudják, de hát Debrecenben (is) sokszor a lobbi érdekei előbbre valók, mint a környezetvédelmiek.
Ez a szakmaiatlan, mondhatni barbár eljárás is bizonyítja a városvezetés érzéketlen hozzáállását a környezetvédelemhez.
Legújabb, hogy a legutóbbi közgyűlésen megszavazták, hogy a város több területén az eddigi véderdő besorolást – többek között – lakóövezetté módosítsák, amellyel nemcsak nagyszámú faállomány sorsa pecsételődhet meg, hanem számos védett növény is veszélybe kerülhet. Persze e mögött is a gazdasági érdekcsoportok állnak, amelyek Debrecenben bármit megtehetnek. Emlékezetes a Békessy utcai lakótelepiek egyetlen, fás parkjukért folytatott kitartó küzdelme is, akiket szintén cserbenhagyott a városvezetés, és végül hozzájárult a bevásárlóközpont építéséhez.
Közben pedig, ahogyan csökken városunk zöldfelülete, úgy növekszik a jellegtelen betonmonstrumok területe. Éktelen példa rá, a nem éppen romantikus Baltazár tér, a Déri Múzeum mellett. Annak idején hasonló környezeti hozzáállással és stílusban építettek a szocializmust is. De persze most már demokrácia van!?
Oszd meg és uralkodj
Kolozsi Péter, 2008. június 05.
Egészen az legutóbbi időkig senkinek sem okozott problémát, hogy kinek is szurkoljon innen az anyaországból, ha Erdélyben választásokat tartottak: természetesen a magyar indulóknak, akikből eddig minden választási körzetben egy volt, szemben a több román jelölttel.
A romániai magyarok érdekeit 1989 óta képviselő RMDSZ szép eredményeket tudott felmutatni a korábbi választásokon, példának okáért, olyan településeken is magyar polgármestert választottak, ahol már régóta nincs többségben a magyarság, pl. tovább>>
Szászrégenben. Programjában szerepel a székelyföldi területi autonómia, amiről realista és mértéktartó gondolkozásúak tudják, hogy megvalósítása csak egységes, és megfontolt fellépéssel és eszközökkel lehetséges. Minden más türelmetlen, hisztérikus fellépés csak a román nacionalisták malmára hajtja a vizet, amivel csak saját esélyeinket rontjuk.
Ennek tudatában megdöbbenve tapasztaltam, hogy „Kossuth Lajos reinkarnációja” Orbán Viktor látván, hogy mennyire bejött Magyarországon a bűvös recept, ezért Erdélyben is bevetette azt. Az eljárás lényege röviden összefoglalva az, hogy a demokráciát és választási szabadságot hangoztatva mocskold be az ellenfeled, terjessz róla féligazságokat, ígérj meg mindent, amit nem szégyellsz és demoralizáld a közhangulatot.
Viktorunk, a jól megszokott puritán öltözetben, a szerény „Isten földi helytartója” megjelenéssel járta Erdélyt, és kampányolt a Fidesz erdélyi leányvállalata (MPP) mellett.
Az erdélyi magyarok többsége értetlenül kapkodta tekintetét, az eddig nem tapasztalt jelenség láttán, azaz a magyar most már nemcsak a román ellen "küzd", hanem saját maga ellen is. Nem volt elég a Ceausescu-éra, nem volt elég a román többség sokáig kisebbség-ellenes magatartása, van elég baja így is az erdélyi magyarnak!
Most már túl vagyunk a választások első fordulóján, és az eredmények láttán az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. A jó hír az volt számomra, hogy az erdélyi magyarok többsége elutasította az orbáni álszent és megosztó törekvéseket. Erdélyben nem jött be a kommunistázás, a lejárató kampány. Csapás viszont, hogy az erdélyi magyarság megyei tanácselnöki széket (Szilágy megye), az önkormányzatokban több helyen (pl. Marosvásárhelyen, Nagyváradon stb.) képviselői helyeket veszített el, sőt valahol a képviselettől esett el a magyar közösség. Ezek mind csak nagyon kevés, néhány száz, illetve néhány ezer szavazaton múlottak, amelyeket az MPP vitt el, és így mandátumot nem hozva vesztek el a magyar szavazatok.
Félreértés ne essék, hiszek a demokráciában, és a választás lehetőségében, de a határon túl élő magyarok esetében csak az egységes érdekképviselet az egyetlen járható út. Láthattuk, hogy a Vajdaságban sem vezetett sehova a megosztottság, és látjuk azt is, hogy a Felvidéken milyen hatékonyan és példaértékűen képviseli az MKP a magyarság érdekeit.
Az erdélyi magyarságnak is egységességre, békességre, optimizmusra van szüksége, nem fontoskodó haszonlesőkre! Legalább a határon túli magyarokon ne nevessen Európa, ne mutasson gyengeséget, megosztottságot.
Orbán Viktornak pedig azt tanácsolom, hogy Ferenc testvérrel karöltve, meg se álljanak a Vereckei-hágóig!
Tévét néztem
Kolozsi Péter, 2008. május 12.
Elsőnek bizonyára különösnek tűnhet mondandóm címe, hiszen a mai világunkban lassan létszükségleti eszközzé nőtte ki magát a hajdanán még inkább virágalátétként használt kockás ördög. Közel 7 éve érett bennem meg az elhatározás, hogy szegénykémet a hűvösre száműzzem, ami lényegében a mindenkori pincémet jelenti. tovább>>
Már azelőtt sem tartozott a kabala tárgyaim közé, és remélhetőleg ezzel az elhatározással végérvényesen megfosztottam a fenti lehetőség bekövetkezésétől. A vád ellene már akkor is a tartalmi kiüresedés és lesüllyedés volt, amit az egyre unalmasabbá és közönségesebbé váló műsorkínálat, valamint az egyéniségemet egyre agresszívabban és sunyibb módon ostromló ízléstelenség és erőszak alapozott meg.
Akármennyire is hihetetlen, a tévém eltüntetése után is életben maradtam. Nem kellett sugárpótló tapaszt beszereznem az elvonási tünetek ellen, mivel azok nem voltak. Az ember szépen lassan ráébred arra, hogy mennyi értékes olvasatlan könyv, még sosem látott csodás hely, és mennyi addig elpocsékolt idő vár rá, mondhatni kitárul az igazi „való világ”, amelyet testben is átélhetünk.
Persze számtalanszor kerülök „láttad tegnap a tv-ben?”- szituációba, és állapotom bevallva, sokszor döbbent tekintetek merednek rám, körülbelül olyanok, mint a harmadik típusú találkozásokban. Rákérdezvén, hogy miről is maradtam le, valószínűleg sokszor én is hasonlóan furcsa arckifejezéssel reagálok, megdöbbenve a beszámoló lényegtelenségétől.
Rátérnék írásom apropójára, ami a napokban esett meg velem. Egy kedves ismerősömet látogattam meg, és persze nála (is) „ment” a tévé. Miután reménytelenül kapcsolgattam a csatornákat, és míg néhány nevetségesen unalmas „szórakoztató” műsorba belenéztem, egyszeriben egy megnyugtató és önigazoló érzés futott át rajtam, méghozzá az, hogy 7 éve valami nagyon okos dolgot tettem. Remélem, nem veszik nagyképűségnek, de hatalmas a kontraszt a tv-ben látott színvonal, és a tv-mentes világkép és gondolkozás között! A legdöbbenetesebb számomra az egyes műsorok primitívsége, üressége, és egyéniség-romboló ereje volt. Folyamatos káromkodás, alacsony színvonalú, sztároknak nevezett kozmetikumok, tényként kezelt fikciók, csillogó valótlanság.
Tovább gondolva a dolgokat összeállt a képlet: ne láss, csak nézz; ne gondolkozz, csak szavazz, stb.! A tévé, amit inkább manipulátornak neveznék, a virágalátétből személyiség-eltüntető, illetve személyiség-formáló nagyhatalommá nőtte ki magát, amely előbb-utóbb megváltoztat gyereket és felnőttet, elérve azt, hogy úgy gondolkodjunk, mint ahogy azt a mögötte álló személyek akarják. A tévén keresztül (is) hitelesítik a hazugságot, befolyásolják a közhangulatot, összeugrasztják a családot, és értékesítik a valóságban fele annyira sem jó, méregdrága termékeket, tehát gyakorlatilag az orrunk előtt csapnak be minket!
Azt javaslom, a tv-ben senki se keresse az igazságot és a valóságot, mert azok nem ott laknak! A környezetünkben, egymásban, a családunkban, okosan keresve az interneten, a zenében, a természetben stb. bizonyosan meglátjuk és megértjük a lényeget, melyet oly’ szorgosan igyekeznek eltüntetni, púderezni előlünk. Sajnos a jelenlegi média és sajtó színvonal és annak következményei, valamint az országunkban folyó politikai színjáték rengeteget ártott már nemzetünknek, és hogy ebből nem vagyunk képesek tanulni, azért írásom főszereplője is felelős.
A jövõért
Kolozsi Péter, 2008. április 11.
Sajnos úgy látom, hogy hazánk a határokat nem ismerő politikusok ámokfutásainak következményeként szellemi és gazdasági válságba süllyedt, melynek egyik szomorú eleme az önálló és objektív választói gondolkodás szándékos leépítése. Nagy szerepe van ebben a pénz - és hataloméhes pártkatonák által kifőzött kommunikációs hadjáratoknak, melynek célja a lehető legnagyobb számú választó beidomítása az adott oldalra. tovább>>
Könnyű belátni, hogy a politika jelenlegi nagy erői nem mások, mint eladandó termékek a választók piacán. Minél hangosabb, többet vagy kevesebbet ígér annál jobban kelendő, pedig tudhatnánk már, hogy sokszor – a politikában főleg – a látszat csal.
Hallhattuk és láthattuk, hogy a környező országok sorra köröznek le minket. Vajon miért van az, hogy a nálunk szerencsésebb országokban, ha kell össze tudnak fogni a pártok és az emberek a valóban fontos, össznemzeti célokért? Miért van az, hogy jobb helyeken a választási kampány szakmai vitákról szól, és nem egymás lejáratásáról? Stb.
A válasz drámaian egyszerű. A magyar politikusok többségének sokkal fontosabb saját jóléte és pozíciója, mint maga az ország! A választóra már csak egy eszközként tekint a fentiek eléréséhez, illetve megtartásához. Nem tűrik meg az olyanokat, akik az igazságot és valóságot képviselik, mert azt képzelik, hogy már ezek felett is ők rendelkeznek. Mint tudjuk, e jelenség a történelem folyamán nem sok jóhoz vezetett.
Vannak olyan erők is, akik ebben a viharos és önpusztító időkben is igyekeznek a valóság talaján maradni. Sokan vannak, akik őszintén akarnak tenni nemzetünkért, mert megvan bennük az a bizonyos küldetéstudat. Sajnos azonban érvényesülni nem tudnak, mert a mai politikai érdekcsoportok, és közvetett módon az agyonbefolyásolt választók azt számukra nem engedik meg. Ez a velejéig romlott kétpólusú közélet nem vezet sehová.
Nézetem szerint a jövő felelős kormányának meg kell teremtenie végre azon alkotmányos garanciarendszert, amely végleg kizárja a közéletből a szerencsevadász megélhetési politikusokat, ezáltal visszaszorítja a korrupciót, megteremti a szakértői kormányzást, ésszerűbbé és hatékonyabbá teszi az Országgyűlés működését, megszünteti a választási kampány jelenlegi formáját, és megvalósítja a széleskörű társadalmi konszenzuson és megértésen alapuló hosszútávú reformokat, melyek a jövőbeli biztos fejlődéshez szükségesek.
Azt hiszem az utóbbi idők tapasztalatai alapján nagy szükség lenne olyan jogszabályra is, amely behozná a magyar jogrendszerbe a közéleti szerepelők politikai felelőssége mellé a fokozott büntetőjogi felelősségrevonás lehetőségét is. Így az esküjükkel ellentétesen cselekvő, kötelességszegő politikusokat közhatalmilag is szankcionálni lehetne...
A fentiek megvalósulásához létfontosságú, hogy első lépésként próbáljunk meg olyan információt is meghallani és megérteni, ami a valóságot takarja, és nemcsak, amit hallani akarunk. Ne engedjük, hogy csak feketének vagy fehérnek látassák velünk a világot!
Ha a mostani demagóg és látszólag egymásnak ugró politikai elit nem tűnik el, azt gondolom, hogy a történelemkönyvekben egy nagy múltú, de saját magát tönkretevő népként fogunk szerepelni, és ezzel valósággá válhatnak Vörösmarty sorai.
Ne hagyjuk magunkat!
Nekünk Mohács kell?
Kolozsi Péter, 2008. március 02.
Különös népség vagyunk mi magyarok. Sok minden megtörtént már velünk történelmünk folyamán; sokszor kapálództunk a szomszédos hatalmak sodrásában, de sokszor saját magunk butasága és felelőtlensége taszított minket a sötét mélységbe. tovább>>
Egyszóval lett volna miből tanulnunk az utóbbi 1000 év tanulságaiból, de úgy tűnik nekünk ennyi idő sem elég ahhoz, hogy az egységes és felelősségteljes többségi gondolkozás vigye előrébb nemzetünket.
Ahelyett, hogy észrevennénk a szavak mögött a fondorlatot és az önös szándékokat, megint bedőlünk a manipulációnak, a megosztó politizálásnak.
Amióta csak létezik az állami hatalom, nem kevesen voltak azok, akik megpróbáltak abba bekerülni, illetve azt megszerezni. Ennek érdekében, a jelszavak szintjén mindig magasztos és nemes célokat jelenítenek meg, amelyek azonban a valóságban teljesen mást takarnak.
Ami ma hazánkban folyik az a gátlástalan „osztd meg és uralkodj” elvű politizálás XXI. századi változata, ahol már a csatákat nem karddal és fegyverekkel vívják, hanem a tömegmanipuláció és a médiumok eszközeivel, azonban az ilyen hadviselés eredménye épp olyan károkat okoz az országnak, mintha az igazi háború lenne.
Látnunk kell végre, hogy ebben a típusú „demokráciában” a választók egy színházi előadás részesei, ahol is a színészek a politikai elit „tehetségei”, a közönség azok meglévő vagy a potenciális pénzdonorai, és mi választópolgárok csak valahol a színpad hátsó részén, mint díszlet kapunk helyet. Aki a mostani körülmények között „befutott” politikus lett, pozícióját csakis pénz illetve hatalom éhségének „köszönheti”, hiszen aki a pénzvilágot (nem a választókat!) nem szolgálja ki, azt rövid úton kiejtik a sorból. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy aki valóban tenni akar a politika megtisztításáért és hazájáért nagyon hamar vastag betonfalakba ütközik.
Sokáig nem hittem volna, hogy a rendszerváltás után lassan 20 évvel itt fogunk tartani. Ahelyett, hogy valamiféle össztársadalmi megegyezés, a hosszútávú célkitűzések felé igyekeznénk, hagyjuk magunkat befolyásolni előre megtervezett, rövidtávú, egyéni érdekeket szolgáló kommunikációs hadjáratoknak. Egyes médiumok feladata az, hogy elvonják a figyelmünket és értelmünket a valós, sokkal súlyosabb problémáktól, igazságokról, és elsorvasszák gondolkozásunkat egy olyan szintre, amelyen a többséget már pofon egyszerűen lehessen pórázon vezetni. A végletekig egyoldalúvá alakított gondolkozásra már a tények sincsenek hatással, sőt sokszor a családi illetve baráti kapcsolatokat is kikezdi. Ki merem jelenteni, hogy Magyarország néhány hatalommániás, félőrült politikus, illetve nagyon sok, a telhetetlenül korrupttá vált ember áldozatává, illetve túszává vált.
Szakdolgozatírás idején találkoztam Burgio pápai nuncius által írott jelentésekkel, amelyeket 1526-ban, közvetlenül a mohácsi csatavesztést megelőző időszakban küldött Rómába. Ezek alapján így összegezhetjük az akkori állapotokat: Magyarországon nincs pénz, nincs katona, nincs fegyver, nincs rend, nincs fegyelem, nincs erős hatalom; de van: széthúzás, veszekedés, hatalmi viszálykodás, tehetetlenség, tétovaság, kapzsiság, önkény. Azt hiszem, mindenki megértheti a közel 500 éves sorok – megdöbbentő módon – napjainkban is aktuális üzenetét.
Örök optimista és idealista emberként hiszem azt, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor az emberek a homlokukra csapnak és megértik, hogy a mai „nagyok” évek óta hazugságokkal és megvalósíthatatlan ígéretekkel etetik őket, és nem szavaznak többé, ezekre a hatalomért reszkető életművészekre.
Népszavaztatás
Kolozsi Péter, 2008. január 20.
A közeljövőben újabb, a mi pénzünkből finanszírozott bohózatnak lehetünk tanúi és szenvedő részesei. Tudniillik a Fidesz Kft.-"KDNP" akciójának köszönhetően sikerült annyi aláírást összegyűjteni, hogy az Országgyűlést rákényszerítse a népszavazás elrendelésére a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj ügyében. tovább>>
Félreértés ne essék, én sem rajongok a fent említett három remekműért, sőt abszolút feleslegesnek és értelmetlennek tartom őket, hiszen lényegében az alapvető problémákra nem adnak választ.
Ettől függetlenül nem nézem jó szemmel azt, hogyan élnek vissza ezen alkotmányos intézménnyel, hogyan csinálnak belőle "olcsó" kampányeszközt.
Véleményem szerint - ha már népszavazást tartunk - olyan fajsúlyosabb kérdéseket lehetne feltenni, mint például:
1; Elege van már az országot megosztó, az együttműködést elutasító közéletből?
2; Felelnie kell-e a pártoknak a választási ígéreteik megvalósítása illetve megvalósíthatósága miatt?
3; Alkosson-e az Országgyűlés a korrupció és a fekete/szürke gazdaság visszaszorítására a jelenleginél sokkal szigorúbb törvényeket? Stb.
Ha csak belegondolok abba, hogyan gyűjtötték az aláírásokat, máris erős kételyeim támadnak. Több helyről lehetett hallani, hogyan tették erősen ajánlottá a polgármesteri hivatalokban, oktatási intézményekben stb. dolgozók számára a támogatást (ez ismert jelenség, hiszen az ajánlószelvényeket is hasonlóan gyűjtötték). Egy kedves ismerősöm elmondása szerint az aktivisták az intercity vonatokat is végigjárták, és nemleges válasz esetén látványos nemtetszésüknek adtak hangot.
Azt azért remélem sokan belátják, hogy bármely ilyen aláírásgyűjtés egyik fő célja a választói adatbázis frissítése, bővítése. Természetesen ez abszolút jogellenes, de ez senkit sem érdekel, mert jól fog még jönni a - sajnos egyre közelgő - választásokon.
Merő illúzió és félrevezetés azt híresztelni, hogy eredményesség esetén gyurcsányék majd bűnbánóan lelépnek, a méheket sem lehet egykönnyen elhessegetni az illatos virágoktól.
Ráadásul még nem beszéltünk a népszavazás költségeiről, mely milliárdos kiadást jelent az állam - azaz saját magunk - számára, nem említve azt a nem elhanyagolható összeget, melyet a pártok fognak összeügyeskedni a néphülyítés költségeire. Ha a népszavazás eredménytelen lesz - ami sajnos könnyen előfordulhat -, akkor mindez csak ablakon kidobott pénz.
Az egész nem szól másról csak arról, hogy a meglévő vagy mesterségesen keltett feszültséget a felszínen tartsák egészen a választásokig. Azt hiszem ide való ez a közmondás: "addig üsd a vasat, amíg meleg".
Őszintén mondom, már előre tartok az előttünk álló választási évektől, hiszen semmi jóra nem számíthatunk: még több hazugság, lejáratás, ígérgetés. Sajnos a visszafogott, józan szavak újból el fognak veszni az egymásra mutogatás hangzavarában.
Az igazság odaát van
Kolozsi Péter, 2007. november 08.
A napokban többedmagammal a Felvidéken jártam, Torna és Rozsnyó környékén. Már egyszer megfordultam arrafelé, de akkor nem volt módomban jobban belemélyedni a vidék nevezetességeibe. Mivel előző nap kitúráztuk magunkat Szögliget környékén, így ezt a napot a kulturális élvezeteknek szántuk. Bódvaszilastól kelet felé haladva a Bódva-völgyében haladunk a határátkelőhely (Tornanádaska) irányába. tovább>>
Jobbra tekintve a távolban a Tornai-dombság terül el, az úttól északra pedig az Alsó-hegy hosszú és sziklás nyúlványa kíséri utunkat. Ebben a reggeli melankóliában érkezünk a határhoz, és egy otromba kőbányához, mely már a szlovák oldalon van.
Torna faluján áthaladva, a Rozsnyóra vivő országúton át halad fel a jelzés egy nagyon szép régi szekérúton Torna várához. Ez a vár valamivel jobban megmaradt, mint a Szádvár. A kilátás 360 fokos és lenyűgöző. Az ember itt is könnyen visszarepülhet a régi időkig, mikor még teljes épségben és büszkeséggel uralta az akkor még csendes vidéket. Természetesen magyar nyelvű tájékoztató táblát sehol sem találunk, valószínűleg sohasem volt, és őszintén szólva nem tűnik úgy, mintha bármiféle megmentő munkálat történt volna a vár területén. A vár állapota és környezete valahogy erre a szerencsétlen nemzetre emlékeztet; dicső múlt és romos jelen, de a jövő sem túl biztató.
A várból látom meg először életemben az Áj-patak mély völgyét. Nem is kell több, a vár után ez a következő úti célunk. Már maga az Áj-völgy is megér egy misét, nem beszélve a meseszép vízeséseiről. Áj falu nagyrészt magyar lakosságú, bár erre a faluban nem sok jel utal. Gondolom, ez nem azért van így, mert annyira szégyellenék magyar nemzetiségüket. A falut jelző táblán is csak apró betűkkel van kiírva a magyar elnevezés, jelezvén azt, hogy errefelé még a többség is kisebbség.
Azzal az érzéssel, hogy ide hamarosan mindenképpen vissza fogok jönni, indulunk tovább Krasznahorka felé. A táj egyszerűen lenyűgöző. Hegyimádó sofőrként nem könnyű szakasz, nehéz az aszfaltra koncentrálni. Az igaz magyar ember szívét keserűen szorongatja a tudat, hogy elszakított magyarlakta vidék ez, és jó Isten tudja, hogy meddig marad az!? Mennyi mindent meg kellett itt élniük csak azért, mert magyarnak születtek, és mégis ragaszkodnak szüleik nyelvéhez. Bizonyára őseik emléke, szellemisége élteti őket, mert a magyarországiak biztosan nem.
Átkelve a Felső-hegyen, Krasznahorka várának falai már messziről sárgállanak. Így, felújítva azt az illúziót kelti, mintha még mindig a középkorban lennénk, és a várhoz felérve, hamarosan kezet rázhatunk egy Máriássyval vagy egy Andrássy gróffal. A vár belül is jó állapotban van. A berendezett kiállítás tartalmas és rendkívül gazdag. Itt is hiányolom a magyar feliratokat. Nagyon méltatlannak érzem azt, hogy egy magyar múltú várról, és annak urairól rendezett kiállításon csak szlovák nyelvű feliratozást találunk, még annak ellenére is, hogy van magyar nyelvű idegenvezetés. Mindenesetre nagy élmény járni végre Krasznahorka büszke várában.
Krasznahorkát elhagyva hamarosan Rozsnyóra érkezik a nyugat felé haladó vándor. A város hajdan szinte színmagyar város volt, mára már alig egyharmada vallja magát magyarnak. A környéke nagyon szép, de a város maga ellentmondásos. A szocialista időszak itt sem múlt el nyom nélkül. Rozsnyóról nagy nehezen kikászálódva nemsokára - az onnan 5 km-re lévő - Betlérre érkezünk. A falu már a nyelvhatár szlovák oldalán van. Mivel még fiatal az idő, és mindannyian eléggé megviselt szelleműek vagyunk, ráérősen találjuk meg Betlér legdrágább kávézóját, nem is sejtve, hogy a kastély akkortájt zárja be kapuit. Ezen a korai takarodón igen felháborodunk, nem beszélve rólam, akinek a kastélyt így már másodjára nem sikerül bevennie. Parkja valamelyest kárpótol minket, és e szerencsétlenség újabb jövőbeni útitervekre ihlet minket.
Hazafelé újból elsuhanunk a Torna-patak mesebeli völgye (medencéje) felett, és valahogy már otthonosan vesznek körül minket a sziklás hegyoldalak. Mint máskor sem, most sem jó érzés itt hagyni a varázslatos hegyi tájat, és az öreg falvakat. Azt hiszem, hogy az itt élőknek biztosan többet jelent magyarságuk, mint a megbolondult magyarországiaknak (tisztelet a kivételnek). Ők minden egyes napon tesznek valamit az egész magyarságért azzal, hogy fenntartják, és ápolják nyelvünket és múltjukat egy olyan országban, ahol már annyiszor fenyegettek a magyar kártyával.
Számomra ők az igazi magyarok, nem azok a hazai díszpintyek, akik csak szövegelni és mellébeszélni, megosztani, meggazdagodni, és hazudozni tudnak, és lényegtelen, hogy melyik oldalról beszélünk.
Hol vannak már a nagy magyar államférfiak, hol van már a becsület és a tisztesség! Manapság olyan kort élünk, mely remélhetőleg a történelemkönyvek sötét oldalain fog szerepelni. Ha még él e nemzet, így lesz!
Tiszta szívvel
Kolozsi Péter, 2007. október 03.
T tovább>>
iszta szívvel ajánlom e honlapot
Ha lehet most nézd meg, ne várd meg a holnapot
Hegyek, völgyek, mezők szépségét Te is megláthatod
No meg kedvenc zenéimet is meghallgathatod
Eső, hó, mennydörgés vagy napsütés? Itt minden kiderül!
Remélem aztán jó szívvel gondolsz rám ott legbelül